Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2024. július 9. 11:28 Adat

Magyarország is elődöntős lenne az Eb-n, ha a stadionokon múlna

Úgy tűnik, nem elsősorban a közelmúltban megvalósított stadionépítési projekteken múlt, hogy az egyes válogatottak meddig jutottak az idei Európa-bajnokságon. Magyarország azonban ebből a szempontból így is némileg alulteljesített az Eb-n.

  • Az Európai labdarúgó-szövetség (UEFA) adatai szerint mindössze három olyan ország vett részt az Európa-bajnokságon, ahol az elmúlt tíz évben több stadionfejlesztés valósult meg, mint Magyarországon. Közülük Anglia még versenyben van, a németek és a törökök a legjobb nyolc között búcsúztak.
  • Így sem egyértelmű azonban, hogy a stadionfejlesztéseknek érdemi hatása lenne a válogatottak teljesítményére. A szintén elődöntős Hollandiában harmadannyi beruházás sem volt, mint Magyarországon, míg Szlovénia nulla, Grúzia egy stadionprojekttel jutott a nyolcaddöntőig.
  • A másik véglet hazánk mellett a szintén 14 stadionfejlesztést megvalósító Lengyelország, amelynek válogatottja ugyancsak a csoportkörben búcsúzott a kontinensviadaltól.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA focisták fizetésében sikerült utolérni AusztriátA régióban lényegében sehol nem keresnek jobban a focisták, mint nálunk, 2010-hez képest papíron harmincszoros a fizetések emelkedése.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAnnyi pénz ömlött a magyar fociba, hogy Ausztrián kívül mindenkit lehagytunk a régióbanPénzügyileg olyan ütemben fejlődik 2010 óta a magyar labdarúgó élvonal, amit a régióban még csak megközelíteni sem tud egyetlen más liga sem.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkVan egy mutató, amiben Európa-bajnok a grúz fociEgyetlen európai futballbajnokságban sem költekeztek annyira túl a csapatok, mint Georgiában. Stadionból viszont csak egy épült az országban az előző tíz évben. Nálunk tizennégy.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat európa-bajnokság labdarúgás stadion Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2025. április 24. 13:29 Adat

Megfeleződött a gyilkosságok száma Magyarországon, Ausztriában ötödével nőtt

Alacsony szintről, de Svédországban, Dániában és Ausztriában nagyot nőtt a gyilkosságok száma. Régiónkban csökkenés jellemző, az élen Romániával.

Torontáli Zoltán
2025. április 22. 13:12 Adat

Egyre csak öregedő magyar autópark mellett pörgött fel a használtpiac

Ahogy megnőtt a lakosság reáljövedelme, elkezdte bepótolni az elmaradt autóvásárlásokat. Az állomány fiatalodásához azonban több új kocsi kellene.

Váczi István
2025. április 22. 10:56 Adat

Az egész fejlett világnál többet költ Ausztria szociális célokra

Gazdaságarányosan 75 százalékkal költ többet Ausztria a szociális védelem céljaira, mint hazánk, így abszolút összegekben még nagyobb a különbség.

Fontos

Vámosi Ágoston
2025. április 27. 06:06 Közélet

Csak árrésstoppos csirkeszárnyra futja, kiterjedhet a szerdai sztrájk a közszférában

Az önkormányzati köztisztviselők után kormányablakban dolgozók is sztrájkolhatnak, és máshol is ingerültek az alacsony fizetések miatt.

Bucsky Péter
2025. április 26. 06:06 Podcast

Kimarad a nagy európai hadiipari fejlesztésekből Magyarország, és ennek jó oka van

Európában rég nem látott hadiipari fejlesztések zajlanak, de Magyarországon nincsenek olyan cégek, amelyek ebből igazán profitálni tudnának.

Vámosi Ágoston
2025. április 25. 17:05 Közélet, Világ

Uniós forrásokat bukhat Magyarország az arcfelismerő rendszer miatt

Ha sikerül a kormánynak kiépíteni olyan rendszert, amely megfelel az uniós AI-szabályozásnak, akkor is sértheti az Alapjogi Chartát.