Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2022. július 6. 04:34 Adat

Közel 30 százalékos az élelmiszerek árának inflációja, már a boltok sem bírják követni egymást

Amikor 2020 januárjában elindítottuk a G7 havi fogyasztói kosár adatgyűjtésünket, eleinte az egyik fő célunk az volt, hogy megnézzük, ha 42 termék árát minden hónapban követjük az Aldiban és a Lidlben, akkor mennyi eltérést tapasztalunk. Pár hónap alatt kiderült, hogy ez a két, egyébként egyforma üzleti modellben működő német diszkont az árak alapján akkoriban majdnem olyan egyforma volt, mint két tojás.

Igaz, amikor elvégeztünk egy-egy nagy bevásárlást, összességében mindig akadt kis eltérés a kasszánál, de kezdetben magunk is meglepődtünk azon, hogy az általunk választott 42 alapterméknek általában több mint a fele ugyanannyiba került a két boltban. Ez hosszabb távon is igaznak bizonyult, mert a változások is egyformák voltak. Sőt, amikor egy évvel később, 2021 elejétől bevettük az összehasonlításba a Penny Marketet és a Tescót, még négy szereplővel sem tapasztaltunk érdemi változást.

Az adatok arra az egyszerű tényre világítottak rá, hogy az élelmiszer kiskereskedelemben a nagy szereplők állandóan nézik egymást, és azonnal reagálnak is egymásra az árváltozásokkal.

Úgy tűnik azonban, hogy ez ma sokkal nehezebb feladat lett. Érdekes jelenséget látunk a 2022. június 30-án gyűjtött adatainkon: a nagy bevásárlásunk összköltségében ugyan nem lett nagyobb a boltok közötti különbség, mint egy éve, de egyes termékek a különböző boltokban mégis sokkal nagyobb arányban mutatnak lényeges árkülönbségeket.

Mintha az egyes boltok a nagy áremelési hullámban sokkal kevésbé mozognának együtt, mint korábban, így egyes termékek egy bizonyos boltban még olcsóbbak, mint máshol, a konkurensnél pedig lehet, hogy egy másik termékkel “maradtak le” az áremelésben a többiekhez képest.

Hogy pontosan mit vásárolunk minden hónapban, azt erre a csillagra*Burgonya (piros) 3 kg
Cukor, 0,5 kg
Liszt, 1 kg
Olaj (napraforgó), 1 l
Vaj, 0,25 kg
Félbarna kenyér, 3 kg
Zsemle, 0,5 kg
Kifli, 0,5 kg
ESL tej 1,5%, 1 l
ESL tej 2,8% ,1 l
Tejföl 20%, 0,5 l
Natúr joghurt, 0,5 l
Kefir, 0,5 l
Paradicsom, 1 kg
TV paprika, 0,5 kg
Sárgarépa, 0,5 kg
Fehérrépa, 0,2 kg
Alma, 1 kg
Banán, 0,5 kg
Örölt kávé (100% Arabica) 0,25 kg
Csirkemell, 1 kg
Pulykamell, 1 kg
Sertés darált hús, max. 20% zsírtartalom, 0,5 kg
Sertéspárizsi, 0,2 kg
WC-papír, kétrétegű, 200 lap
Coca-Cola, 1 l
Zabital, 1 l
Rizs, (min. “A” minőség) 0,5 kg
Spagetti tészta, (durum) 0,25 kg
Tojás, 10 darab
Vöröshagyma, 0,25 kg
Kígyóuborka, 1 darab
Szénsavas ásványvíz, 3 l
Só, 0,05 kg
Rögös túró, 0,2 kg
Gouda sajt, 0,2 kg
Sertéskaraj, 1 kg
Trappista sajt, 0,2 kg
Kakaós/fahéjas csiga, 0,2 kg
Uht tej, 1,5% 1 l
Uht tej, 2,8% 1 l
Narancs, 0,3 kg
kattintva lehet megnézni, a 2020 januárja óta változatlan saját módszertanunk pedig a mondat végén lévő csillagra kattintva nyílik meg*Minden terméknél fajlagos árat rögzítünk, kilogrammot, litert, darabot, vagy a WC-papír esetében lapot.
Mindig az adott termék éppen elérhető legolcsóbb változatát vesszük figyelembe.
Ha akciós egy termék, akkor a nem akciós árral számolunk azért, hogy egy-egy rövid távú, de nagyarányú átmeneti árcsökkentés a havi adatokban ne okozzon nagy kilengést.
Minden olyan áreltérést akciónak tekintünk, amelyet a vásárló a boltban egyértelműen azonosítani tud. Ezek jellemzően: 1)Akció feliratú címke 2)Százalékos árengedményt jelző címke 3)Egy alacsonyabb és egy magasabb árat tartalmazó címke, akár “akció” felirat és/vagy százalék jelzés nélkül.
Amennyiben csak egy ár látható a címkén, akkor annak színétől és formájától függetlenül számunkra eldönthetetlen, hogy akciós-e a termék, ezért nem akciósnak tekintjük.
A kiszerelést nem vesszük figyelembe annak érdekében, hogy a termék fajlagos ára hosszú távon is összehasonlítható maradjon. Példa: Egy termékből minden hónapban egy kilót veszünk a legkisebb elérhető fajlagos áron, akkor is, ha ez az ár a kétkilós kiszereléshez tartozik. Ezzel biztosítjuk, hogy ha a termék egykilós kiszerelését kivezetik, és például bevezetik helyette az 1,25 kilós változatot, az összehasonlításunk visszamenőleg is helytálló marad.
Bizonyos termékeket pontosabban definiálunk, mint másokat. A különböző zsírtartalmú tejeket például külön terméknek tekintjük, a burgonyák vagy az almák között azonban nem teszünk minőségi különbséget. Utóbbiaknál azt feltételezzük, hogy az árérzékenyebb vásárlók sem tekintik ezeket olyan külön termékeknek, amelyek nem versenyeznek egymással.
.

Érdekes gondolatkísérlet most, hogy ha valaki végigjárná az általunk vizsgált négy üzletet, és a 42 termék mindegyikét ott vásárolná meg, ahol az a legolcsóbb, akkor

a végén több mint 9 százalékkal fizetne kevesebbet

ahhoz képest, mintha erre nem figyelne oda, és csak a legolcsóbb boltba menne be.

Mivel a bevásárlásunk összköltsége júniusban már 21-22 ezer forint volt, a fenti módszerrel 2 ezer forint körül lehetne most spórolni, ami már jelentős összeg. Korábban erre a sokkal egységesebb árképzések miatt esély sem lett volna.

Az árstoppos termékek címkéi természetesen február óta sárgulnak a változatlanságtól a polcoknál, ám néhány piaci alapú árunál jól látszik az infláció okozta káosz.

  • Például sosem láttunk még olyat, hogy a burgonya az egyik boltban több mint kétszer annyiba kerüljön, mint a másikban. Feltételezhető, hogy ezúttal a kiugróan magas ár lesz a mérvadó, ami a többiekhez némi fáziskéséssel érkezik meg.
  • A félbarna kenyér, a zsemle és a kifli szintén kiváló példát mutat ugyanerre. Ezeknek a kulcsfontosságú alap pékáruknak az ára mindig nagyon együtt mozgott mind a négy boltban, most azonban májusról júniusra a négyből két lánc már drasztikusan, 26-30 százalékkal megemelte az árakat, míg a másik kettő ezt (még?) nem tette meg. Így fordulhat elő, ami korábban teljesen elképzelhetetlen volt: egyetlen kiló kenyéren is foghat az élelmes vásárló akár 120 forintot. Hangsúlyoznánk, hogy a kenyér-kifli-zsemle hármasnál egy hónap, és nem egy év alatt mértünk 26-30 százalékos emelkedést.
  • Arra is van most már példa, hogy egy kategóriában az évek óta legolcsóbbnak számító saját márkás termékét a lánc nem árulja tovább. A vásárló szemszögéből ez is egyfajta áremelés.
  • A hónap legtalányosabb termékének címét mégis egyértelműen a vöröshagyma nyerte el. A hagyma kilónkénti ára ugyanis két és fél éve betonstabilan a 280-300 forintos sávban volt, 2022. június végén azonban a Tescóban (átmenetileg?) 179 forintra esett, a három diszkontban viszont extrém módon 449 forintra drágult (akciókat nem veszünk figyelembe az adatgyűjtésnél). Ez a diszkontokban egyetlen hónap alatt 50 százalékos ugrásnak felel meg (és ez értelemszerűen egyenlő az éves emelkedéssel is).

Ha a teljes kosár költségét nézzük, akkor (szubjektív, nem hivatalos)

számításaink szerint az éves élelmiszer-infláció jelenleg 29,4 százalék.

Az alábbi grafikonon azt mutatjuk be, hogy az egyes hónapokban hogyan alakult az éves szintű infláció számításaink szerint.

Jól látszik, hogy most már 

olyan szinten vagyunk, ahol nem érdekes azon elmélkedni, hogy az árstop tényleg fogja-e az áremelkedés pár százalékát

– ahogy azt a kormány korábban előszeretettel kommunikálta. Ha ugyanis valaki nem kizárólag csirkemellel töltött palacsintát eszik, akkor nem árstoppolt termékeket is vennie kell, és a fent is említett drasztikus áremelkedéseket nem tudja kikerülni. (Egy nemrég végzett reprezentatív felmérésünk szerint ráadásul a lakosság jelentős többsége nem is hiszi azt, hogy a boltok más termékek árának emelésével ne keresnék vissza az árstop miatt kieső bevételt, vagyis végső soron az emberek elfogadják, hogy az árstop visszatartó hatását máshol fizetik meg).

Végül szokás szerint megmutatjuk, hogy a négy boltban mennyibe került a nagy bevásárlásunk az elmúlt 12 hónapban.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Aldi élelmiszer fogyasztói kosár infláció kiskereskedelem Lidl Penny Market Tesco Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Stubnya Bence
2024. március 26. 09:13 Adat

200-250 ezer főre becsli a jegybank a munkaerőpiac hazai tartalékait

Az alacsonyan és közepesen képzett fiatalok, valamint az 55-74 éves nők körében vannak leginkább olyanok, akik enyhíteni tudnák a munkaerőhiányt.