Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2022. május 27. 13:37 Adat

Akad még néhány termék, amit egyelőre nem érint az infláció

Az áprilisban mért 9,5 százalékos áremelkedés az egy évvel korábbi árszínvonalhoz képest elsősorban az élelmiszerek drágulásának köszönhető, ez a termékkategória az átlagos inflációt bőven meghaladó ütemben drágult. Ugyanakkor vannak a drágulásban kevésbé érintett árucsoportok – például a ruházkodási cikkek – is, sőt, olyan termékeket is találhatunk, amelyek ára a hivatalos statisztika tükrében egyáltalán nem változott egy év alatt, és nem a hatósági árszabályozásoknak köszönhetően.

A részletesebb áru- és szolgáltatáscsoportokat nézve – és elvonatkoztatva az olyan, többé-kevésbé szabályozott kategóriáktól, mint a rezsidíjak vagy akár a tankönyvek – leginkább a távközlési, számítástechnikai cikkek tartották az árukat tavalyhoz képest. A számítógépekért, fényképezőgépekért és telefonkészülékekért alig kellett többet fizetni, sőt, a telefon- és internelszolgáltatások jellemzően valamivel olcsóbbá is váltak. Mindezeken kívül a sportszerek és játékok árai sem változtak a KSH gyűjtése szerint. Érdekesség a külföldi üdülés alig növekvő költségeire vonatkozó becslés, mert bár a forint tavaly és idén április között jelentősen gyengült (egy euró 15-20 forinttal drágult ebben az időszakban), 2021 tavaszán még világszerte erős járványügyi korlátozások szorongatták a turisztikai szektort, ami az árképzést is befolyásolhatta.

A rangsor másik végén zömmel élelmiszereket találhatunk, noha a legnagyobb drágulást épp egy állami, önkormányzati és piaci árazású cikkeket vegyesen tartalmazó kategóriában, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás esetében mutatta ki a statisztikai hivatal. Továbbá a lakásjavító és a karbantartó cikkek is a lista elejére kerültek a 25 százalékot meghaladó drágulásnak köszönhetően.

Kérdés, hogy az elektronikai termékek viszonylagos árstabilitása meddig maradhat fenn – az infláció általános élénkülése nem kecsegtet kedvező kilátásokkal a kategóriára nézve, ugyanis a szorultabb helyzetbe kerülő háztartások gyakran e cikkek megvásárlásának elhalasztásával kezdik a spórolást, amit egyes kereskedők már most érzékelnek.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat drágulás fogyasztói árindex infláció KSH Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.