Ez itt az Elmúlt 20 év, a G7 választások előtti tematikus sorozata, ahol egy-egy kiválasztott jelenség, ágazat 2002 utáni alakulását, sorsát mutatjuk be néhány mutatón, ábrán keresztül. A sorozatról itt lehet bővebben olvasni.
A magyar nyugdíjrendszerben jelentős változások voltak az elmúlt két évtizedben. Dióhéjban ezek voltak a legfontosabb intézkedések:
- a nyugdíjak számításában 2000-ben áttértek a svájci indexálásra, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjakat az infláció és a nettó átlagbér növekedésének átlagával emelték minden évben.
- A svájci indexálás szigorítása egy 2009-es törvény alapján már 2010-ben elkezdődött, 2012-től pedig egy teljes mértékben csak inflációkövetésre alapozó rendszer lépett a helyébe. Azóta a nyugdíjak összege az aktuális bérszínvonaltól nem függ, a rendszer csak a vásárlóerő fenntartását célozza.
- Emellett a nyugdíjak nagyságát leginkább meghatározó intézkedés a 13. havi nyugdíj kivezetése volt 2010-től, szintén az említett 2009-es törvény alapján. A negyedik Orbán-kormány 2020-ban ennek fokozatos visszavezetéséről döntött, a terv szerint 2024-re érné el az összeg értéke a teljes havi nyugdíj szintjét.
- A 2009-es törvény alapján 2013 és 2022 között fokozatosan, 62-ről 65 évre emelték a nyugdíjkorhatárt. Szintén fontos intézkedés volt a 2011-ben bevezett Nők 40 program, ami lehetővé teszi, hogy a nők 65 éves koruk előtt nyugdíjba menjenek, ha ledolgoztak 40 évet.
Az alábbi ábrán látszik ezeknek az intézkedéseknek a hatása a nyugdíjrendszer néhány fontosabb mutatójára. Az egyik legfontosabb változás, hogy – a népesség öregedése ellenére – az ellátásban részesülők aránya a 2002 és 2010 közötti mérsékelt, nagyjából 1 százalékpontos csökkenés után 2010 és 2020 között több mint 3 százalékpontot esett, így az időszak végén már csak 26 százalék volt.
Ezzel párhuzamosan a nyugdíjak bérekhez viszonyított aránya is csökkent az elmúlt 20 évben. Itt azonban nem folyamatos ereszkedés volt megfigyelhető. Eleinte a nyugdíjak zárkóztak a bérekhez, ám ezt a folyamatot először a 2008-as válság, majd a svájci indexálás kivezetése megszakította. 2013-tól kezdve pedig a nyugdíjak látványosan elkezdtek leszakadni az átlagbérektől.
A két fenti folyamat eredményeként a 2010-ben mért GDP-arányos 11,1 százalékról 2020-ra 8,6 százalékra csökkent az ellátásokra fordított kiadások összege.
Bár az inflációkövetés 2012-es bevezetése miatt a nyugdíjak értékének azóta fixnek kellene lennie, a rendszer működése valójában lehetővé teszi a reálérték növelését. Egy adott évben ugyanis mindig a következő évre becsült infláció alapján emelnek. 2012 és 2015 között emiatt többször is előfordult, hogy a várakozásoknál alacsonyabb valódi infláció miatt nőtt a nyugdíjak reálértéke. Többek között ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szegénység mértékéről az összes mutató közül talán a leginkább kézzelfogható módon árulkodó*A statisztikai hivatal módszertana szerint azok számítanak súlyos anyagi nélkülözőnek, akikre az alábbi kilenc problémából legalább négy jellemző: 1) hiteltörlesztéssel vagy lakással kapcsolatos fizetési hátralékuk van, 2) a lakás megfelelő fűtésének hiánya, 3) váratlan kiadások fedezetének hiánya, 4) kétnaponta hús, hal, vagy azzal egyenértékű tápanyag fogyasztásának hiánya, 5) évi egyhetes, nem otthon töltött üdülés hiánya, 6) anyagi okból nincs autója, 7) anyagi okból nincs mosógéppe, 8) anyagi okból nincs színes tévéje, 9) anyagi okból nincs telefonja. súlyos anyagi depriváció csökkent a magyar nyugdíjasok körében.
A szegénység ilyen jellegű csökkenése viszont együtt járt a relatív jövedelmi szegénységi mutató emelkedésével. Ennek az volt az oka, hogy a nyugdíjak növekedése elvált az átlagos bérnövekedéstől, és ahogy a relatív szegénységi küszöb magasabbra került, egyre több nyugdíjas került az alá.
Ennek a mutatónak az emelkedése tehát valójában inkább az egyenlőtlenségek növekedéséről árulkodik: a nyugdíjasok helyzete a 2010-es évek második felének gazdasági fellendülése alatt nem javult annyit, mint azoké, akik a bérnövekedés nyertesei voltak.
