Hírlevél feliratkozás
Stubnya Bence
2021. október 21. 15:02 Adat

Egekben a benzin ára, de ha a pénztárcánkat nézzük, volt már rosszabb is

Rohamtempóban drágul mostanában az üzemanyag ára, Magyarországon a gázolaj literének átlagára tartósan 500 forint felé ment, és a napokban már a 95-ös benzin átlagára is megközelítette a literenkénti 500 forintos átlagot, ami azt jelenti, hogy már bele lehet futni olyan benzinkútba, ahol elhagyta ezt a szintet az ár.

Bár a Központi Statisztikai Hivatal egyelőre csak szeptemberig közölt hivatalos átlagárakat az üzemanyagokról, az alábbi ábrán látható, hogy már csak az év első kilenc hónapjának átlaga alapján is lehagyta az eddigi rekordévnek számító 2012-es szintet a benzin ára. 

A gázolaj egyelőre még csak megközelítette ezt a szintet, de a szeptember óta eltelt időben ez is drágult annyit, hogy jó eséllyel az októberi adattal már meglesz a rekord.

A drágulás persze önmagában is feltűnő, de a teljes képhez azt is érdemes figyelembe venni, hogy mekkora jövedelemből kell állni a magasabb költségeket, tehát hogyan alakult a magyar autósok vásárlóereje a benzinkutaknál. Augusztusban ennek már utánaszámoltunk egyszer, és akkor azt kaptuk, hogy az idei nettó átlagbérből 669 liter 95-ös benzint és 679 liter gázolajat lehetett volna venni. 

Az azóta eltelt időszak drágulását és a bérek alakulását figyelembe véve 664 és 659 literre csökkent ez a két mutató, azonban a magyar autósok átlagos vásárlóereje még mindig nagyobb, mint amekkora 2019-ben volt.

Ezúttal viszont azt is megnéztük, hogy a drágulás mellett az uniós tagállamokban az átlagfizetések hány liter benzin beszerzésére elegendőek. Az alábbi térképen látszik a határozott kelet-nyugat törésvonal az átlagjövedelmek vásárlóerejében, még annak ellenére is, hogy a nyugati tagállamokban rendre drágább az üzemanyag, mint a keletiekben.

A térképen ábrázolt mutatóhoz annyi módszertani kitételt érdemes hozzátenni, hogy a nettó átlagbérek 2020-ra vonatkoznak az adott országok helyi valutájában, a benzinre viszont az e hét hétfői árszintet vettük figyelembe (szintén helyi valutában). Mivel a bérek azóta valamelyest nőhettek, a számítás nem teljesen pontos – ez magyarázza az eltérést Magyarország esetében a fenti és a térképen látható adat között is -, de az országok közötti különbségeket így is jól érzékelteti.

A régióban egyébként elég hasonló számok jönnek ki, Magyarország szomszédai közül Ausztria és Szlovénia emelkedik ki vásárlóerőben, emellett az is érdekes, hogy a jövedelmi szint szempontjából hasonló Lengyelországban jóval kedvezőbb az átlagbér és az üzemanyagár aránya.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFáj a rekord drága benzin? Volt már sokkal rosszabb is a helyzetAz üzemanyagárak mellett a keresetek is nőttek, bosszantó tehát a 450 forintnál drágább benzin, mégis többet tankolhatunk belőle, mint tíz éve.

Adat ár benzin EU gázolaj üzemanyag Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2021. november 26. 17:54 Adat, Világ

Szlovákia zár, Csehország szigorít, a magyar és a lengyel kormány a gyors tetőzésben bízik

Szlovákiában visszatértek a kijárási korlátozások, és Csehországban sem lehet már felhőtlenül szórakozni. A magyar és a lengyel kormány viszont egyelőre kivár.

Hajdu Miklós Jandó Zoltán
2021. november 24. 06:54 Adat

Elszálltak az ingatlanárak Budapest külső kerületeiben a járvány miatt

Miközben a belvárosban megállt az áremelkedés, a külső kerületekben gyors ütemben drágultak az ingatlanok, különösen a családi házak.

Torontáli Zoltán
2021. november 23. 17:09 Adat, Világ

Fontos termékkörben drágább a dm itthon, mint Ausztriában és Németországban

Olvasónk segítségével összehasonlítottuk a magyar, az osztrák és a német dm árait, és nincs benne köszönet.

Fontos

Ercse Kriszta
2021. november 25. 17:55 Közélet

Nem a járvány, hanem a kormány miatt került csapdába az oktatás

A magyar oktatásirányításnak fogalma sincs arról, mi történik, és mi mindennel lenne feladata foglalkozni.

Pálos Máté
2021. november 25. 06:54 Élet

Sok nő járhat rosszul egy eredetileg őket támogató intézkedés miatt

A GYED-en lévő apák országon belüli meglepő eloszlása alapján sokan ezt valószínűleg nem azért igénylik, hogy az apa többet legyen a gyerekkel, az anya pedig dolgozhasson.

Torontáli Zoltán
2021. november 24. 17:52 Pénz

A forint könyörtelenül mutatja meg, hogy minden reményünk ellenére sem lettünk fejlett ország

370 forint felett az euró, és benne vagyunk az inflációs spirálban, minden más fejlődő országgal együtt.