Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós Jandó Zoltán
2021. május 4. 06:03 Adat

Egyáltalán nem mindegy, melyik megyében kapod el a koronavírust

Megyénként is jelentős eltérések lehetnek abban, hogy mekkora eséllyel éli túl valaki, ha elkapja a koronavírust. A megyei halálozási adatok több betegségtípus elterjedtségével is kifejezetten erős összefüggést mutatnak, azaz nem meglepő módon a népesség általános egészségügyi állapota jó eséllyel hatással van a halálozásra.

Ahol több a keringési, immunrendszeri és légzőszervi megbetegedés, ott a második hullám adatai alapján kedvezőtlenebbek a kilátásai annak, aki megfertőződik, de például a cukorbetegséggel nem mutatnak ilyen összefüggést a megyei adatok. Mindenesetre ez részben arra is magyarázatot adhat, miért végzett ekkora pusztítás Magyarországon a járvány: nálunk ugyanis ezek a betegségek pandémia nélkül is rengeteg áldozatot szednek.  

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFurcsán követi a járványhullámokat a halálozások megugrásaA helyenként zavaros járványadatok ellenére az is feltűnő, hogy nagyon mások a túlélési esélyei annak, aki Budapesten kapja el a koronavírust, mint aki például Nógrádban.

Ezer fertőzöttre 30 vagy 60 haláleset

Ahogy ezt egy korábbi cikkünkben már bemutattuk, nyár vége óta elsősorban a járványhelyzet befolyásolja, hogy egy adott héten hányan vesztik életüket Magyarországon. Ha esetenként furcsa időeltolódással is, de a fertőzöttségi adatok megugrása és a halálozások felfutása rendre egymást követte, ahogy a visszaesések is.

Már az akkor elemzett adatokból is látszott azonban, hogy az egyes megyék között elég jelentős eltérések lehetnek a túlélési esélyekben. Az operatív törzs – a fejlett országok többségének gyakorlatával ellentétben – országon belüli területi halálozási adatokat nem közöl, a KSH viszont hétről hétre közzéteszi, hogy összesen mennyien haltak meg az egyes megyékben. Ebből kiszámolható az úgynevezett többlethalálozás, ami azt mutatja meg, hogy az adott héten a korábbi évek átlagához viszonyítva mennyivel több volt a haláleset egy adott helyen. Ez pedig megyénként nagyon eltérően alakult, különösen, ha a fertőzöttek számát is figyelembe vesszük.

A második hullámban*Ez alatt az október 5 és január 3. közötti 13 hetet értjük. Előbbi annak a hétnek az első napja, amikor a járványadatok látványosan el kezdtek romlani, míg utóbbi az utolsó olyan hét, amikor még kiugróan magas többlethalálozást mutattak a KSH adatai. Budapesten ezer fertőzöttre 33 többlethalálozás jutott, Hevesben, Borsodban és Zalában azonban több mint kétszer ennyi*Hosszabb időtávot vizsgálva arányaiban ennél is nagyobbak az eltérések..

Fontos hangsúlyozni, hogy ez az arányszám nem azt mutatja, hogy mennyien halnak bele a koronavírusba a fertőzöttek közül. A mutatót rengeteg dolog befolyásolhatja, a tesztelési protokolltól a helyi ellátórendszer kapacitásán át az adatközlés térségenként eltérő sajátosságáig. Feltételezhetjük azonban, hogy a tesztelésben és az adatközlésben országon belül nincs jelentős eltérés, az ellátórendszerben pedig megyék között is lehetett mozgás, így a számok végső soron mégis arra utalnak, hogy egyes helyeken nagyobb eséllyel lesz végzetes kimenetelű egy koronavírus-fertőzés.

Tényleg sokat számítanak az alapbetegségek

Mivel a kezdetektől tudni lehet, hogy bizonyos alapbetegségek jelentősen növelik a Covid súlyos lefolyásának kockázatát, ezért megvizsgáltuk, hogy ezek az arányszámok mutatnak-e bármilyen összefüggést*Az összefüggéseket korrelációs elemzéssel értékeltük. Két adatsor korrelációja arról árulkodik, hogy az értékeik jellemzően együtt mozognak, például azokban a megyékben ahol nagyobb a szívbetegek aránya, jellemzően az egy fertőzöttre jutó többlet-halálesetek száma is emelkedett. Ezen összefüggések azonban nem teszik lehetővé oksági viszonyok felderítését. A területi adatok elemzése miatt fennáll az ökológiai tévkövetkeztetés veszélye is, miszerint a megyék körében tapasztalt összefüggések nem szükségképpen érvényesek az egyének szintjén is. a lakosság egészségügyi állapotával. Az eredmények alapján pedig elég egyértelműen az látszik, hogy igen.

Méghozzá többnyire pont azoknak a betegségeknek a gyakoriságával*Ezt a 2018-as gyógyszerforgalmi adatok alapján vizsgáltuk, az ezek alapján számított betegszámokat a megye lakónépességéhez viszonyítottuk. erős ez az összefüggés, amelyek viszonylag gyakran feltűnnek az elhunytak operatív törzs által közzétett alapbetegségei között is. A Telex április közepi gyűjtése szerint az áldozatoknál leggyakrabban a magas vérnyomást, a szív, a tüdő és az agy különböző betegségeit, illetve a cukorbetegséget tüntették fel alapbetegségként. Legutóbbi kivételével a megyei adatokból is az látszik, hogy a halálozási arány ezeknek a betegségeknek az elterjedtségével mozog együtt*Egészen pontosan azoknak a betegségcsoportoknak az elterjedtségével, amelyekbe a feltüntetett betegségek is sorolhatóak, a gyógyszerforgalmi adatok ugyanis csak betegségcsoportokra lebontva érthetőek csak el, betegségszintű adatok nincsenek..

Ezeket az összefüggéseket korreláció-elemzéssel jellemezhetjük, aminek az eredményeit a következő ábrán foglaltuk össze, sárga színnel kiemelve a legerősebb kapcsolatokat.

A fontosabb együttmozgásokat érdemes részletesebben, pontdiagramokon is megvizsgálni, mivel mindössze húsz megyét elemezhetünk, így akár egy-egy szélsőséges adat is erősen befolyásolhatná az eredményeinket. Ebben az esetben azonban láthatóan nem erről van szó: a pontdiagramok is megerősítik, hogy bizonyos betegségtípusok gyakoribb előfordulásával együtt nő a végzetes koronavírus-fertőzések valószínűsége.

Tüdő, szív, agy, immunrendszer

A tüdő és a keringési rendszer megbetegedéseinél valószínűleg nem kell magyarázni, hogy ezek miket takarhatnak, és miért rontják a túlélés esélyét. A magas vérnyomás messze a leggyakrabban feltüntetett alapbetegség az elhunytaknál, a tüdőbetegeknek pedig azért különösen veszélyes a koronavírus, mert az is elsősorban a tüdőt támadja. A keringési betegségek túlélésre gyakorolt negatív hatását jelzi az is, hogy a halálozási arány erős összefüggést mutat az itthon különösen széles körben elterjedt ischaemiás szívbetegség-halálozással*A szívizom valamely területének elégtelen vérellátásából eredő betegsége, amelyet a szív körüli erek (koszorúerek) problémája okoz. is: tehát ahol járvány nélkül is sokan halnak meg ilyen betegségben, ott a koronavírus-túlélés esélye is kisebb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkIdeje elgondolkodni, miért hal meg járvány nélkül is ilyen sok magyarJárvány nélkül is rendkívül magas a halálozások száma Magyarországon, és még régiós összevetésben is indokolatlanul sok magyar hal meg.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA globális járvány harmadik leghalálosabb napja volt kedden MagyarországonA hivatalos adatok alapján, amelyek viszont a kormány szerint nem összehasonlíthatóak. Megvizsgáltuk, hogy valóban így van-e.

A mentális és viselkedészavarok, illetve az idegrendszer betegségei közül például a demencia és az Alzheimer kór is kifejezetten gyakran kerül elő az operatív törzs felsorolásában, míg az immunrendszert érintő rendellenességek azért jelenthetnek komoly gondot, mert a Covidnál sok esetben épp az immunrendszer nem megfelelő, jellemzően túlműködése vezet halálhoz. A csont-izomrendszer és a kötőszövet betegségei ugyan ritkábban tűnnek fel az elhunytak alapbetegségei között, de a sokízületi gyulladással küzdők is a rizikócsoportba tartoznak.

Kifejezetten érdekes, hogy az egyébként nagyon komoly rizikófaktornak számító cukorbetegség elterjedtségével azonban nem mutattak érdemi összefüggést a megyei halálozási arányok.

A szörnyű magyar adatokat is magyarázhatja 

A fenti összefüggések részben arra is magyarázatot adhatnak, hogy miért kiugróan magas nemzetközi összevetésben Magyarországon a koronavírus-halálozás. A hivatalos adatok szerint egymillió főre vetítve világszinten most már messze hazánkban hunyt el a legtöbb fertőzött, és bár – ahogy erről mi is többször írtunk – ezek az adatok csak korlátozottan összehasonlíthatóak, mégis egyértelműen jelzik, hogy itthon más országokhoz képest is nagyon nagy pusztítást végzett a járvány. Ezt erősíti az összes fertőzöttre jutott halálozási arány, ami szintén kifejezetten magas Magyarországon*Igaz ennek is rengeteg oka lehet a tesztelési gyakorlattól kezdve a halálozási statisztikák rögzítéséig..

Ahogy azoknak a betegségeknek az elterjedtsége is, amelyek a megyék szintjén erős összefüggést mutatnak a túlélési esélyekkel. Korábban írtunk róla, hogy Magyarországon járvány nélkül is kifejezetten sokan halnak meg, az úgynevezett halálozási ráta*Halálozások száma ezer főre vetítve. a 27 uniós tagállamból csak háromban magasabb. Ebben pedig komoly szerepe van annak, hogy több olyan betegségben is rengetegen veszítik életüket itthon, amelyek a Covid végzetessé válásának esélyét is növelik.

Régiós összevetésben az ischaemiás szívbetegség és a mentális és viselkedészavarok is Magyarországon szedik a legtöbb áldozatot, de kifejezetten magas a légzőrendszeri betegségek okozta halálozás is.

Nem sokkal jobb a helyzet, ha ugyanezt a teljes Európai Unióra vizsgáljuk. Ischaemiás szívbetegség és egyéb keringési betegségek okozta halálozásban az EU egészében is az élmezőnybe tartozunk. A mentális, illetve a légzőszervi betegségek következtében elhunytak száma ugyan több nyugat-európai országban is nagyobb mint nálunk, de egyrészt ezekben is bőven a lista első felében vagyunk, másrészt az ilyen betegségek általában is kevesebb áldozatot szednek, mint a keringési vagy akár csak a szív problémák.

Az elmúlt években nálunk az amúgy sem alacsony összes halálozás több mint 60 százaléka volt köthető olyan betegségekhez, amelyek a megyei adatok alapján növelhetik a végzetes kimenetelű koronavírus-fertőzés esélyét.

Ez pedig kifejezetten magasnak számít: az EU-ban, mindössze öt országban haladta meg ezt a mértéket ez az arányszám. Közülük Bulgáriában – bár a halálozási adatok rögzítésének módszertana ezt elrejti – a magyarországinál is nagyobb pusztítást végezhetett a járvány. Ugyanez Romániára már valószínűleg nem igaz, de a bulgáriaihoz hasonló adminisztratív okokból a hivatalos adatok náluk is jobb képet mutatnak a valósnál, így jó eséllyel Románia is azok közé az országok közé tartozik, ahol a legtöbb áldozatot szedte a járvány.

Az előttünk álló országok közül Finnország helyzete érdekes, hiszen náluk az ilyen betegségek magas aránya ellenére viszonylag alacsony szinten maradt a Covid-halálozás. Ennek számos magyarázata lehet a hatékonyabb védekezéstől kezdve a jobb egészségügyi ellátáson át egészen addig, hogy míg a másik öt országban a keringési betegségek miatt volt ennyire magas ez az arány, náluk a mentális zavarok miatti halálozás kiugró nemzetközi összevetésben. Arról nem is beszélve, hogy Finnországban járvány nélkül is nagyjából harmadával kevesebben halnak meg, mint Magyarországon.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat halálokok halálozás koronavírus megyei adatok többlet halálozás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.