Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. február 16. 17:50 Adat

Két ábra, amely megmutatja, mennyivel többen haltak meg a járvány alatt

Százezrekkel többen veszítették életüket tavaly az Európai Unióban, mint a korábbi években. Az Eurostat a járvány márciusi kirobbanását követően kezdte el rendszeresen közölni a többlethalálozási adatokat. Ez a kimutatás nem a koronavírus áldozatainak számát összesíti, hanem azt mutatja meg, hogy az egyes hónapokban bármilyen okból mennyivel többen haltak meg az egyes tagállamokban, mint ami a korábbi években jellemző volt.

Az Eurostat összesítése szerint március és november között a 27 országban összesen 450 ezerrel.

Bár a decemberi számok az összesítésben még nem szerepelnek, de a legtöbb országban már ezek is hozzáférhetőek. Az adatokból pedig elég jól látszik, hogy a halálozás megugrását elsősorban a járvány tavaszi és őszi hulláma okozta. Ha egy grafikonra tesszük az összes tagállam adatait, akkor az is elég jól kirajzolódik, hogy az egyes régiókat hogyan érintették a járvány különböző szakaszai.

Az első hullám egyértelműen a nyugat- és dél-európai országokat sújtotta jobban, és ez a halálozási adatokban is megmutatkozik. A fenti ábrán jól látható, hogy március-áprilisban ezekben a – világoskékkel jelölt – országokban haltak meg jóval többen a megszokottnál. A második hullám ezzel szemben a közvetlen térségünkben volt súlyosabb: október és december között a halálozás is a zölddel jelölt kelet-közép-európai országokban futott fel jobban. A sárga vonalak az északi országokat jelzik, közülük tavasszal kizárólag a lazább védekezést választó svédeknél haladta meg az elhunytak száma jelentősen a korábbi években jellemzőt.

Az adatokból egyébként az is látható, hogy az év első két hónapja alapján akár alacsonyabb is lehetett volna a halálozás az EU-ban, mint a megelőző esztendőkben. Januárban és februárban is kevesebben haltak meg, mint 2016 és 2019 között átlagosan ugyanezekben a hónapokban. Ennek magyarázata minden bizonnyal a szokottnál enyhébb influenzajárvány volt. A lenti térképen a lejátszás gombra kattintva nézhető meg, hogy az egyes országokban hogyan alakult havonta a halálozás.

Magyarországon különösen szembetűnő volt a járvány második hullámának hatása. Itthon az év első kilenc hónapjában kevesebben vesztették életüket, mint ami megszokott ebben az időszakban, az utolsó negyedévben azonban annyira megugrott a halálozás, hogy a teljes évet tekintve az elmúlt húsz esztendő egyikében sem haltak meg annyian, mint 2020-ban.

Az elmúlt ötven év tíz leghalálosabb hetéből négy volt 2020 végén, még úgy is, hogy a korlátozó intézkedések december elejétől kezdve megállították a halálozás addig rendkívül meredek felfutását.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz elmúlt húsz év egyikében sem haltak meg annyian Magyarországon, mint 2020-banSzeptember eleje óta tízezerrel többen haltak meg Magyarországon, mint amennyien sz évnek ebben a részében szoktak. Ötvenéves összevetésben is kiugró volt a halálozás.

Adat covid EU halálozás koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2021. február 27. 12:39 Adat, Élet

A magyar női vezetők fele hetente legalább három alkalommal sportol

Többnyire futnak és jógáznak a magyar női menedzserek, és kiderült az is, hogy más előnyöket kaptak a sporttól, mint külföldi társaik.

Hajdu Miklós
2021. február 24. 16:40 Adat, Közélet

Az új vírusváltozatok ellen nem elegendőek az eddigi intézkedések

A visegrádi országok példái jól mutatják, hogy a brit és az egyéb változatok mennyire átírják a forgatókönyveket.

Bucsky Péter
2021. február 24. 06:03 Adat, Vállalat

A multik, és azon belül a németek igen jól jártak a kormány gazdasági akcióprogramjával

A német hátterű vállalkozások a hozzáadott érték 13,5 százalékát adják, de ehhez a támogatások 21,5 százalékát kapták meg.

Fontos

Avatar Avatar
2021. február 28. 12:17 Élet

Érdemes-e pénzt fektetni az ingyenes felsőoktatásba?

A Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában Joshua Angrist arra hozott példát, hogy milyen kutatási eredmény lehet érdekes a politikai döntéshozók számára is.

Kasnyik Márton
2021. február 28. 07:00 Pénz

Valamit mondani próbál nekünk a pénzügyi piac a járvány utáni világról

Gond van a világ pénzügyi rendszerének egyik legfontosabb alapkövével. Nem kizárt, hogy búcsút mondhatunk a 2010-es évek világának, és ez sokakat elbizonytalanít.

Stubnya Bence
2021. február 27. 07:03 Podcast

Nem a rendszerváltás, hanem a 19. század óta nem tudunk felzárkózni Nyugat-Európához

G7 Podcast! Nincs kelet-európai ország, amely felzárkózott volna a világgazdaság centrumához. Vonyó Tamás, a Bocconi Egyetem docense szerint viszont siker, hogy vissza sem csúszott a régió.