Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2021. február 16. 10:20 Adat

Az év végi lezárások mellett is nőni tudott a magyar gazdaság

A lezárások ellenére is javult negyedéves összevetésben a magyar gazdaság teljesítménye 2020 utolsó három hónapjában – derül ki a statisztikai hivatal kedd reggel közölt adataiból. Ez még úgy is pozitív meglepetés, hogy a korlátozásokkal leginkább érintett szektorok egy részében a második hullám kisebb visszaesést hozott, mint az első tavaszi, hiszen a nyáron és ősz elején – amihez képest most növekedni sikerült – szinte egyáltalán nem fogták vissza a gazdaság teljesítményét korlátozó intézkedések.

A KSH szerint az utolsó negyedévben 1,1 százalékkal volt magasabb a bruttó hazai termék, mint a harmadikban.

Éves összevetésben 4,3 százalékos visszaesést mutatnak a számok*szezonálisan és naptárhatással kiigazítva, ami szintén jobb a várakozásoknál.

Bár az adat még nem végleges, de már az is látszik belőle, hogy a járvány és az amiatt tett intézkedések milyen mértékben sújtották a gazdaságot 2020 egészében. A tavalyi GDP 5,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Utóbbi annyiban már nem meglepetés, hogy Orbán Viktor tegnap tulajdonképpen előre elárulta, a korábbi becsléseknél azonban szintén kedvezőbb.

Sőt, a számok nemzetközi összevetésben sem rosszak. A negyedik negyedévben az eurózónában és az Európai Unió egészében is nagyobbat esett a GDP, mint itthon (pdf). Azok közül az országok közül, amelyek már közzétették a friss adatokat, éves összevetésben csak Svédországban, Németországban, Lettországban és Litvániában alakult jobban az év utolsó három hónapja. A harmadik negyedévhez viszonyítva pedig csak a két említett balti államban nőtt hasonló mértékben a gazdaság, mint itthon.

A magyar gazdaságot az utolsó negyedévben elsősorban az ipar teljesítménye húzhatta fel: 2020-ban egyértelműen az október és december közötti időszak volt a legjobb a szektorban, mind a három hónapban éves szinten is nőtt a termelés, valamint az értékesítés is. Bár ennyire nem volt jó a helyzet az építőiparban, de az év többi szakaszához képest itt is kissé jobban sikerült az utolsó negyedév: a járvány óta november volt az első olyan hónap, amikor sikerült felülmúlni a 2019-es teljesítményt.

Az év végi korlátozások által leginkább érintett szektorok közül a turizmus november-decemberre ismét teljesen összeomlott, de itt ezek a hónapok amúgy sem a legerősebbek az évben, így ez a visszaesés a gazdaság egészének teljesítményéből kevesebbet vett el. A vendéglátás is majdnem a felével zsugorodott a novemberi lezárásokat követően, ami ugyancsak hatalmas érvágás, de a tavaszi visszaesésnél – amikor a forgalom háromnegyede tűnt el – így is kedvezőbb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA vendéglátás egyik részét magára hagyta a kormány, a másik részének nem utalja a megígért támogatástKávézók, kiskocsmák ezrei hónapok óta bevétel nélkül tengődnek, de a kormány nem segít rajtuk, ráadásul még sokszor azoknak sem utal, akiknek jár a támogatás.

Adat gazdaság gdp koronavírus Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2021. február 27. 12:39 Adat, Élet

A magyar női vezetők fele hetente legalább három alkalommal sportol

Többnyire futnak és jógáznak a magyar női menedzserek, és kiderült az is, hogy más előnyöket kaptak a sporttól, mint külföldi társaik.

Hajdu Miklós
2021. február 24. 16:40 Adat, Közélet

Az új vírusváltozatok ellen nem elegendőek az eddigi intézkedések

A visegrádi országok példái jól mutatják, hogy a brit és az egyéb változatok mennyire átírják a forgatókönyveket.

Bucsky Péter
2021. február 24. 06:03 Adat, Vállalat

A multik, és azon belül a németek igen jól jártak a kormány gazdasági akcióprogramjával

A német hátterű vállalkozások a hozzáadott érték 13,5 százalékát adják, de ehhez a támogatások 21,5 százalékát kapták meg.

Fontos

Avatar Avatar
2021. február 28. 12:17 Élet

Érdemes-e pénzt fektetni az ingyenes felsőoktatásba?

A Rajk Szakkollégium videóinterjú-sorozatában Joshua Angrist arra hozott példát, hogy milyen kutatási eredmény lehet érdekes a politikai döntéshozók számára is.

Kasnyik Márton
2021. február 28. 07:00 Pénz

Valamit mondani próbál nekünk a pénzügyi piac a járvány utáni világról

Gond van a világ pénzügyi rendszerének egyik legfontosabb alapkövével. Nem kizárt, hogy búcsút mondhatunk a 2010-es évek világának, és ez sokakat elbizonytalanít.

Stubnya Bence
2021. február 27. 07:03 Podcast

Nem a rendszerváltás, hanem a 19. század óta nem tudunk felzárkózni Nyugat-Európához

G7 Podcast! Nincs kelet-európai ország, amely felzárkózott volna a világgazdaság centrumához. Vonyó Tamás, a Bocconi Egyetem docense szerint viszont siker, hogy vissza sem csúszott a régió.