Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2020. október 16. 14:18 Adat

Felcserélődtek a tesztelési szerepek Európában

Jócskán megváltozott tavasz óta a járványhelyzet Európában. Az év első felében többnyire Olaszországban és az Egyesült Királyságban jelentett nehézséget a hatóságoknak lépést tartani a vírus terjedésével, most viszont a járvány első hullámát viszonylag jól kezelő kelet-közép-európai országok küszködnek ezzel a feladattal.

Erről árulkodik a pozitív vírustesztek aránya, ami jól jelzi, hogy mennyit tudunk meg a fertőzés terjedéséről az elvégzett tesztek alapján. Amennyiben ez az arány tartósan meghaladja az öt százalékot, a napi új esetek száma nem fogja kellő pontossággal jellemezni a járvány dinamikáját. Ez Magyarországon szeptember közepe óta folyamatosan és egyre nagyobb mértékben jelent problémát, októberben jellemzően már a tíz százalékos szint felett alakult e mutató értéke.

A jelenlegi elégtelen mennyiségű tesztelés tehát nem magyar sajátosság, hanem a visegrádi régió egészére jellemző. A tavasszal még a nyugati szemmel nézve példásan védekező – és a fentebbi ökölszabály tükrében akkoriban nagyjából eleget tesztelő – kelet-közép-európai országok most már nem, sőt, egyre kevésbé tartják a lépést a koronavírus terjedésével. Hozzájuk képest az első hullám veszélyét csak későn felismerő, majd a fertőzés következményeit jócskán megszenvedő briteket és olaszokat viszont felkészültebben érte a második hullám.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat covid-19 koronavírus teszt tesztelés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.

Fontos

Bucsky Péter
2024. március 28. 04:34 Közélet, Pénz

Több százmilliárdos állami forrás olajozhatta meg Tiborcz és Jellinek terjeszkedését

A NER nagyvállalkozói akkor is bőkezű állami segítséget élveznek, ha nem indulnak közbeszerzéseken.

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.