Hírlevél feliratkozás
Kasnyik Márton
2020. augusztus 26. 16:01 Adat

Pár éve a világ legértékesebb vállalata volt, most kiesett az elit részvénykosárból

ExxonMobil, Pfizer, Raytheon – ezekről mindenki, aki követi az üzleti híreket, tudja, hogy milyen vállalatok. Az ExxonMobil pár éve még a világ legértékesebb magáncége volt, az olajipar egyik legismertebb, legnagyobb szereplője. A Pfizer a Viagra gyártójaként tett szert popkulturális ismertségre, a Raytheon pedig az öt legnagyobb amerikai hadiipari beszállító óriásvállalat egyike.

Most mégis kikerülnek a klasszikus amerikai részvényindexből, a Dow Jones ipari átlagból (DJIA), és három olyan cég váltja fel őket, amelyről jóval kevesebben hallottak: a Salesforce, az Amgen és a Honeywell. A Salesforce felhőszolgáltatásokkal foglalkozik, az Amgen pedig biotechnológiával, míg az ipari konglomerátum Honeywell hagyományosabb vállalat, amely most némi szünet után tér vissza a DJIA-ba.

A következő grafikon, ami balra a cégek részvényárfolyamát mutatja 2005 óta, jobbra pedig a piaci kapitalizációját, jól leírja, hogy mi történt: a három ismert vállalat valójában hosszú ideje stagnálgat az agilisebb belépő cégekhez képest.

 

Az 1885 óta követhető index máshogyan működik, mint a mostanában gyakrabban használt társai, az S&P 500 vagy a Nasdaq. Csak harminc vállalat részvényei szerepelnek a kosárban, és ezeket nem kapitalizáció – tehát a vállalat piaci megítélés szerinti értéke – szerint súlyozzák, hanem egyszerűen a részvényárfolyam dollárértéke szerint. Ez azt jelenti, hogy egy száz dollár értékű részvény tízszer olyan nagy súllyal esik latba, mint egy tízdolláros – még akkor is, ha sokkal kevesebb részvényt bocsátott ki az adott vállalat. A fenti ábrán is látszik, hogy ugyan a Pfizer a piac szerint kétszer annyit ér, mint a Honeywell, utóbbinak mégis jóval magasabb az árfolyama – egyszerűen azért, mert nyolcadannyi részvényt bocsátottak ki.

Ez ugyan bizonyos szempontból értelmetlenné teszi az indexet a jobban súlyozott alternatíváihoz képest – és ezt a piac is így látja, mivel az S&P 500-hoz képest jóval kevesebb eszközt kötnek a Dow-hoz -, mégis sokan ragaszkodnak hozzá. Talán megszokásból, az összehasonlíthatóság kedvéért, részben pedig talán azért is fontos, hogy melyik 30 vállalat van épp benn, mert a magas részvényárfolyam önmagában is egyfajta elitstátuszt sugall (egy ezerdolláros részvényből a polgárok nem kis része egy darabot sem tudna venni magának).

A részvénykosár átalakítása részben azt is tükrözi, hogy a Dow Jones index a válság után átalakult piacon súlyosan lemaradt a többi amerikai részvényindextől, elsősorban a Nasdaq-tól. A változtatás kiváltó oka ugyanis az, hogy az Apple – amely igen magasra szökött részvényárfolyamával a DJIA kilencedrészét teszi ki – bejelentette, hogy 1:4 arányban felosztja részvényeit. Ez a lépés – ami gyakorlatilag semmit nem jelent az Apple-részvények tulajdonosainak – 28-ról 20 százalékra vetette volna vissza a technológiai szektor súlyát a Dow Jones-ban. Amivel az a fő probléma, hogy a járvány felgyorsította a technológiai cégek előretörését már korábban is előmozdító folyamatokat, így a DJIA sokkal rosszabbul teljesített, mint a többi mutató, ahol a techcégek nagyobb részt képviselnek.

A geopolitikai léptékben is jelentős szereplőnek számító*Ez utóbbival kapcsolatban Steve Coll amerikai tényfeltáró újságíró Private Empire: ExxonMobil and American Power című könyve ad nagyon érdekes hátteret. Exxon 1928 óta szerepelt az indexben,*Akkor még Standard Oil of New Jersey néven futott. kiesése után egyetlen olajipari cég marad csak a mutatóban, a Chevron. Ezért valahol mégis történelmi mérföldkő, hogy kikerült ebből a klubból. Kiesését követően a Procter & Gamble lesz a legrégebb ideje folyamatosan bent lévő cég a Dow-ban (az indexet alkotó cégeket ezen az ábrán jól át lehet tekinteni vizuálisan), az Apple részvényfelosztása után pedig egy magánegészségügyi szolgáltató, a Unitedhealth részvényárfolyama lesz a legmagasabb.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz olajcégek már abban sem biztosak, hogy egyáltalán érdemes kutatniuk több olaj utánAngola, Brazília vagy éppen a Falkland-szigeteknél is kétségessé váltak projektek, az idő a megújuló energiáknak dolgozik.

Adat dow jones ipari átlaga exxonmobil kőolaj Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2020. október 27. 10:03 Adat, Támogatói tartalom

Minden tizedik forintunkat már online költöttük idén

A koronavírus-járvány az online kereskedelemben óriási növekedést hozott Magyarországon.

Jandó Zoltán
2020. október 26. 16:02 Adat

Már minden nyolcadik-kilencedik elhunyt covidos Magyarországon

Az előző héten 299 koronavírus-fertőzött veszítette életét Magyarországon, ami már az összes halálozáshoz viszonyítva is kifejezetten magas arány.

Fabók Bálint
2020. október 26. 11:31 Adat

A brüsszelezés ellenére Magyarországon nőtt a legtöbbet az EU támogatottsága

Az elmúlt tíz évben az egyik leginkább EU-szkeptikus országból az EU-t a leginkább hasznosnak tartók közé került Magyarország.

Fontos

Fabók Bálint
2020. október 26. 06:26 Élet

Hajléktalanságból az albérletbe, szégyenből a megbecsülésbe – Tamás története

Egy sors, amely megmutatja, milyen könnyű ma lehetetlen helyzetbe kerülni, milyen nehéz a szociális segítő rendszer munkája, és milyen nagy szükség lenne bizalomra és elfogadásra.

Kasnyik Márton
2020. október 25. 16:09 Adat

Többen élnek rosszabbul a járvány miatt, mint azt az adatokból elsőre gondolnánk

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha ugyanannyian dolgoznának, mint a járvány előtti időben. De a változatlan számok mögött rosszabb minőségű munkahelyek vannak.

Fabók Bálint
2020. október 24. 17:09 Adat

Aggódunk a környezetért, csak fizetni ne kelljen érte

A klímaváltozás nincs az ország legfontosabb problémái között a magyarok többsége szerint, és kevesebben fizetnék meg a környezetvédelem árát, mint a 90-es években.