Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. június 3. 11:30 Adat

Ebben az évezredben még nem volt ilyen kevés baleset márciusban

Ahogy arra számítani lehetett, jelentősen visszaesett a személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma márciusban, amikor a koronavírus-járvány miatt sokkal kevesebbet közlekedtek az emberek. A statisztikai hivatal (KSH) kedden közzétett adatai szerint az idei harmadik hónapban 855 ilyen baleset volt, aminél kevesebbet márciusban az ezredforduló óta nem regisztráltak, de az összes hónapot nézve is csak kétszer alakult ennél is kedvezőbben a statisztika az elmúlt 20 évben.

 

Tavaly az első tavaszi hónapban például bő 40 százalékkal több baleset volt, igaz, ez a korábbi évekhez képest legalább akkora kiugrásnak számított, mint amekkora visszaesésnek az idei március. Ezer alá ezt megelőzően mindössze egyszer, 2013-ban ment márciusban a személysérüléses balesetek száma, és akkor is csak eggyel maradt el ettől.

A 855 eset még azokban a téli hónapokban is kevés lenne, amikor hagyományosan kevesebb a probléma az utakon. A legkevesebb baleset rendre februárban történik, nem függetlenül attól sem, hogy az a legrövidebb hónapja az évnek. A mostaninál azonban februárban is csak kétszer mértek jobb adatot, 2012-ben és 2013-ban.

 

A balesetet szenvedett emberek száma is jóval alacsonyabb volt a megszokottnál: 1079 sérültek és 29-en haltak meg. Utóbbi szám ugyanakkor annyira már nem kedvező: az idén januárban ennél is kevesebb volt a halálos áldozat az utakon.

Tulajdonképpen minden járműtípussal kevesebb balesetet okoztak, mint ami márciusban megszokott, sőt még a gyalogosoknál is masszív csökkenést mértek. Tavalyhoz képest a legnagyobb mértékben a kerékpárok és a robogók*egész pontosan a segédmotoros kerékpárok által okozott balesetek száma esett vissza, utóbbi feleződött. Sokkal ritkábbak voltak a karambolok, és jóval kevesebb gyalogost ütöttek el, de a farolás, felborulás, a pálya elhagyása kategóriába sorolt balesetből és álló tárgynak ütközésből többet regisztráltak, mint egy évvel korábban.

Nem lenne meglepő, ha áprilisi statisztika még a márciusinál is kedvezőbb adatokat mutatna, hiszen a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetet csak március 11-én rendelte el a kormányzat, a kijárási korlátozásról pedig a hónap végén döntöttek, utóbbi ráadásul egész áprilisban érvényben volt, vidéken is csak május elején oldották fel.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkÖsszeszedtük, hogy melyik autóval a legveszélyesebb balesetbe keveredniNem feltétlenül igaz, hogy minél drágább az autó, annál biztonságosabb.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat balesetek koronavírus személyi sérüléses balesetek Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.

Kiss Péter
2024. április 11. 04:34 Pénz

A kínai ingatlanpiaci válság Amerikával ellentétben nem fog rendszerszintű krízissé fajulni

Az ország új növekedési modellje már nem az ingatlanpiacra fog támaszkodni, így annak gazdasági súlya tovább csökken, és ez a részvénypiacra is hatással lesz.