Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. április 23. 10:39 Adat

Másfélszeresére nőtt márciusban a családon belüli erőszak, a bűnözés negyedével csökkent

A járványok jelentős hatással vannak az életünkre: egyrészt a gazdasági nehézségek sokakat hoznak anyagilag is nehéz helyzetbe, ami akár a bűnözés előretörését is előrevetíthetné.

A magyar adatok azonban egészen mást mutatnak: 

idén márciusban tavalyhoz képest negyedével csökkent az elkövetett bűncselekmények száma.

Az alábbi grafikonon látható az utóbbi három év első három hónapjában ismertté vált bűncselekményeinek száma. Látható, hogy az idei első két hónapban még enyhe növekedés volt, ezért a nagy visszaesés jó eséllyel a koronavírus-járványnak köszönhető.

 


A bűncselekmények sértettjeinek száma nem csökkent ilyen gyorsan, de a 7 százalékos visszaesés jelentősnek tekinthető. Fontos kiemelni, hogy a bűncselekmények sértettje nem csak természetes személy lehet, cégek vagy éppen hivatalok is lehetnek azok.

A Belügyminisztérium adatbázisában néhány olyan bűncselekmény adatait is megnéztük, amikről azt gondolhatjuk, hogy az otthonról dolgozás, az összezártság miatt különösen érdekesek. Az általunk

vizsgált időszakban sosem követtek el olyan sok családon belüli erőszakot, mint idén máricusban.

Az elmúlt években havi átlagban 33 kapcsolati erőszak vált ismertté – ez a családon belüli erőszak  hivatalos megnevezése. A legtöbbet eddig 2019 decemberében követték el, az akkori 49-nél idén márciusban eggyel több eset volt, pedig jellemzően a karácsonyi időszak a leginkább kockázatos ebből a szempontból. Az átlagosnál másfélszer magasabb szám jó eséllyel kapcsolatban lehet a bezártsággal, és azzal, hogy sokkal több időt töltenek együtt az emberek.

 

Ez a jelenség más országokban is megmutatkozik. A Bloomberg tegnapi összefoglalója szerint Franciaországban a karantén első hetében harmadával nőtt a családon belüli erőszakról szóló bejelentések száma, míg az Egyesült Királyságban 49 százalékkal. Ráadásul a szakemberek attól tartanak, hogy sok esetről majd csak akkor értesülnek, ha az emberek elhagyhatják otthonukat. A családon belüli erőszakból eredő gyilkosságok száma 16-ra nőtt Nagy-Britanniában, ami a szokásos heti átlag több mint kétszerese.

Magyarországra visszatérve, az előző két év és az idei első két hónap átlagos értékeihez képest nőtt az emberölések száma is 29, illetve a szexuális erőszaké 17 százalékkal, de ebben jelentős eltérések vannak az egyes hónapok között, így itt nehéz lenne pontos összefüggést találni.

Bár számos téves információ és gyógymód jelent meg a koronavírussal kapcsolatban, kuruzslás hivatalosan csak egy esetben történt, egészségügyi termék hamisítására pedig négy esetben derült fény. Ezek nemcsak abszolút értékben alacsony számok, de a korábbi időszakhoz viszonyítva sem kiugróak.

A lopások száma azonban érezhetően visszaesett: az utcákon jóval kevesebb lehetőség van erre, a lakásokban pedig mindig otthon vannak az emberek, így ott sem nagyon éri meg próbálkozni. Míg 2018 januárjától idén februárig havonta átlagosan 4913 lopást követtek el 4207 ember ellen, addig idén márciusban csak 4013-at 3481 fő ellen, tehát közel ötödével csökkent ennek a bűncselekménynek a száma.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat bűnözés családon belüli erőszak koronavírus lopás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.

Torontáli Zoltán
2024. április 13. 04:34 Élet, Világ

Melyik paradicsom környezetbarátabb, a kiskertből szedett vagy a boltban vett?

Egy amerikai kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a kérdésre nem is olyan egyértelmű a válasz.