Hírlevél feliratkozás
Bucsky Péter
2020. április 4. 11:51 Adat

Minden hetedik, eddig 13 ezer Ausztriában élő és dolgozó magyar lett munkanélküli

Órási kirúgási hullámmal járt a koronavírus megjelenése Ausztriában. Egyetlen hónap 170 ezren veszítették el a munkájukat. Ezzel 4,4 százalékról 6,7 százalékra fog növekedni a munkanélküliségi ráta.

A leépítés nem egyformán érintette a helyi és a külföldi munkavállalókat – utóbbiak az ausztriai munkavállalók közel negyedét adják. Ahogy az alábbi ábrán látható, az osztrákok a dolgozók 79 százalékát adják, a most a munkájukat elvesztőknek viszont csak a 61 százalékát, tehát lényegesen kevésbé érintette rosszul őket a fordulat (ennek köze lehet ahhoz is, hogy a külföldiek gyakran a most különösen súlyos helyzetbe került iparágakban dolgoznak, például a turizmusban).

 


Fontos kiemelni, hogy munkanélküliként csak az Ausztriában lakó munkavállalókat regisztrálják. A 100 ezernyi osztrák munkát vállaló magyar közül viszont 41 ezer ingázó volt, ők csak Magyarországon kaphatnak munkanélküli ellátást, és nem is szerepelnek a kinti statisztikában munkanélküliként.

Az osztrák állandó lakcímmel rendelkező új munkanélkülieket megvizsgáltuk állampolgárság szerint is. A 20 legtöbb munkavállalót adó ország közül

Csak a vendéglátásban közel ötezer kint lakó magyar vesztette el az állását.

Míg az osztrákok közül csak minden 29. veszítette el a munkáját, a magyaroknál ez a szám egészen súlyos, minden 7. Ausztriában élő magyar munkanélküli lett.

 


A magyarokat azért érintette ennyire durván a koronavírus miatt beütő gazdasági leállás, mert harmaduk a vendéglátásban dolgozik. Mivel a turizmus gyakorlatilag teljesen megállt, nem csoda, hogy itt volt a legtöbb elbocsátás.

 

Az is látható, hogy más iparágakban jóval kisebb volt a visszaesés. A feldolgozóiparban 4 százalékkal nőtt a munkanélküliség. A magasabban képzettséget igénylő iparágakban, mint a pénzügy és biztosítás, vagy az IT, gyakorlatilag nem is volt hatása a koronavírusban a magyarok munkanélküliségére.

A már Ausztriában állandó lakcímmel rendelkező magyarok többsége nagy valószínűséggel hosszabb távon telepedett le az országban. Mivel ők a magyarnál sokkal bőkezűbb osztrák munkanélküli ellátást kapják, nem valószínű, hogy tömegesen visszatérnének Magyarországra.

Esetükben valamivel alacsonyabb a vendéglátásban dolgozók aránya, februárban 21 százalék volt. Viszont az ingázók feltehetően kevésbé integrálódtak a helyi közösségekbe, így elbocsátásuk is valamivel valószínűbbnek tűnik.

Kiszámoltuk azt is, hogy az ingázók közül mennyien veszthették el állásukat. Ha ugyanolyan aránnyal számolunk iparáganként, mint a már Ausztriában élők esetében megfigyelt arányok, akkor közülük még 4800-an lettek munkanélküliek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkTöbb ezer ausztriai magyar vesztette el a munkáját a járvány miatt, és nem is számíthatnak sok segítségreMinden ötvenedik ausztriai munkavállaló elvesztette a héten a munkáját, többségük közép-európai és főként magyar lehetett.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA villámgyorsan terjedő járvány mutatja meg, milyen sebezhető az USAKét hét alatt a 62-szeresére nőtt a napi új megbetegedések száma, hamarosan az USA lehet a koronavírus-járvány gócpontja. Több mély oka is van annak, hogy ilyen rosszul kezelik a válságot.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat ausztria ingázás külföldi munkavállalás Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2023. december 2. 15:41 Adat, Vállalat

Lefeleződött a diósgyőri stadion megtérülési ideje, már csak 262 év

Újabb öt évig a diósgyőri futballcsapatot fenntartó cég üzemeltetheti a 2018-ban átadott, 13 milliárd forintból felújított miskolci stadiont.

Fabók Bálint
2023. november 30. 09:52 Adat

Mely magyar városok a leginkább vallásosok?

Kapuvár a római katolikusok, Nagyecsed a reformátusok, Kiskőrös az evangélikusok vallási központja a lakosság vallásossága alapján.

Torontáli Zoltán
2023. november 29. 17:47 Adat, Élet

Budapesten a nők 77 , Észak-Magyarországon viszont kevesebb mint 63 százaléka dolgozik

A nemek közötti foglalkoztatási különbség Magyarországon átlagosan 9 százalékpontos, ami sokkal inkább az észak-déli, mintsem gazdasági alapú megosztottságra rímel.

Fontos

Váczi István
2023. december 4. 12:25 Élet, Vállalat

Egyre több szabályt hajlítanak meg a gödi akkumulátorgyár kedvéért

Nagyon meglepő lett volna az elmúlt évek folyamatai alapján, ha tényleg nem termelhetne éjszakánként a Samsung szinte folyamatosan bővített üzeme.

Hajdu Miklós
2023. december 3. 15:38 Vállalat

A Volkswagent már megfogták az európai autóipar új kihívói

Az élesedő piaci versenyben a Volkswagen már az elektromos autók gyártására átállított üzemeit érintő megszorításokat kénytelen meglépni.

Stubnya Bence
2023. december 3. 13:17 Élet, Vállalat

A kiskereskedelmi dolgozók tizede maradhat otthon karácsonykor a boltzár miatt

Kevés dolgozót és boltot érint majd idén a karácsonyi boltzár, de árbevétel alapján népszerűbb kiskereskedelmi egységek zárnak be idén december 24-én.