Hírlevél feliratkozás
Torontáli Zoltán
2020. február 14. 10:07 Adat

Míg a német GDP stagnál, a magyar megy tovább, mintha mi sem történt volna

Németországot megcsapta a recesszió szele, de a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatnak végül sikerült a pozitív tartományban maradnia. A kevésbé optimista elemzők tartottak tőle, hogy a GDP csökkenéséről kell majd beszámolnia a német statisztikai hivatalnak, az eredmény azonban végül 0,4 százalék lett (éves összehasonlításban, az előző negyedévhez képest nem volt növekedés). Ez további ütemvesztés a harmadik negyedéves 0,6 százalékhoz képest.

A Magyarország számára is fontos német GDP adat így már lényegében fél éve stagnálást mutat, amelynek fő oka a Reuters elemzése szerint az, hogy sem a lakossági fogyasztás, sem az állami költések nem tudnak felpörögni, az autóipari cégek pedig egyre csak küszködnek az elektromos hajtásra való átállás átmeneti időszakának nehézségeivel, illetve az amerikai-kínai kereskedelmi háború kedvezőtlen hatásaival.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMatolcsynak vagy Vargának van igaza? Kétszer nyolc grafikon a vita eldöntéséhezA németek készülnek a recesszióra, és minden jel szerint meg is van az okuk erre, a magyarok azonban mintha egész más pályán mozognának.

A recessziós félelmek így továbbra sem csökkentek, és az idei első fél évben a gazdasági visszaesés bármikor bekövetkezhet, különösen azért, mert Angela Merkel kormánya következetesen elzárkózik az állami beavatkozástól, vagyis a gazdaságélénkítő költésektől.

Eközben a magyar GDP továbbra is viszonylag gyors ütemben emelkedik. A KSH most közzétett friss adatai szerint

a tavalyi negyedik negyedéves növekedés 4,6 százalékos volt, 2019-re pedig összességében 4,9 százalékot mértek.

Az alábbi grafikonon negyedéves bontásban is jól látszik, hogy a magyar GDP 2017 óta magabiztosan 4 százalék fölött növekszik.

 

Adat 2019 gdp Magyarország németország növekedés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2020. október 27. 12:11 Adat

Olyan megyékben terjed leggyorsabban a járvány, ahol tavasszal fertőzöttet sem láttak

Úgy tűnik, hogy jelenleg Nógrád és Vas megyékben a legrosszabb a helyzet, de biztosak nem lehetünk benne, mert továbbra is sok adatot visszatartanak.

Bucsky Péter
2020. október 27. 10:03 Adat, Támogatói tartalom

Minden tizedik forintunkat már online költöttük idén

A koronavírus-járvány az online kereskedelemben óriási növekedést hozott Magyarországon.

Jandó Zoltán
2020. október 26. 16:02 Adat

Már minden nyolcadik-kilencedik elhunyt covidos Magyarországon

Az előző héten 299 koronavírus-fertőzött veszítette életét Magyarországon, ami már az összes halálozáshoz viszonyítva is kifejezetten magas arány.

Fontos

Avatar
2020. október 27. 06:52 Világ

Befolyás, megtévesztés, trollok: az amerikai elnökválasztás sötét oldala

A választásokba való beavatkozás régi játék a nagyhatalmak közt, de a közösségi média és a lassan felgyűlő társadalmi elégedetlenség új lehetőségeket kínál.

Fabók Bálint
2020. október 26. 06:26 Élet

Hajléktalanságból az albérletbe, szégyenből a megbecsülésbe – Tamás története

Egy sors, amely megmutatja, milyen könnyű ma lehetetlen helyzetbe kerülni, milyen nehéz a szociális segítő rendszer munkája, és milyen nagy szükség lenne bizalomra és elfogadásra.

Kasnyik Márton
2020. október 25. 16:09 Adat

Többen élnek rosszabbul a járvány miatt, mint azt az adatokból elsőre gondolnánk

Első ránézésre úgy tűnhet, mintha ugyanannyian dolgoznának, mint a járvány előtti időben. De a változatlan számok mögött rosszabb minőségű munkahelyek vannak.