Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2020. január 7. 16:42 Adat

Kelet-Európa kiürül, a Szaharában népességboom lesz

Miközben a világ többi részén összességében megáll a népességnövekedés a következő nyolcvan évben, Afrikában most indul csak be igazán. Az ENSZ legutóbbi előrejelzése szerint 2100-ban nagyjából 3,1 milliárddal leszünk többen a Földön, mint jelenleg, és ebből a növekményből közel 3 milliárdot Afrika hoz majd össze. Miközben a világ népessége kevesebb, mint negyven százalékkal nő, Afrikáé közel a háromszorosára ugrik.

Százmilliók a Szaharában

Persze az ilyen hosszú előrejelzéseket érdemes fenntartásokkal kezelni, nem véletlenül közöl az ENSZ is több forgatókönyvet. Csak a születésszám várható alakulása alapján három szcenáriójuk van, de csináltak olyan előrejelzést is, amiből kiszűrték a migráció várható hatását.

Az viszont az összes forgatókönyv esetében egyértelmű, hogy a népesedés motorja a következő évtizedekben Afrika lesz, itt ugyanis még mindig nem zárult be a demográfiai olló. Ez azt jelenti, hogy a halálozási ráta már visszaesett, de a termékenység még nem. Az olló zárulásáig az országok az eddigi tapasztalatok szerint robbanásszerű népességnövekedésen mennek keresztül.

A leginkább valószínűnek tűnő előrejelzés szerint 2100-ban a világ tíz legnépesebb országa közül öt lesz afrikai, miközben jelenleg mindössze egy államot ad a kontinens a top 10-be. Nigéria jelenleg 206 milliós lakosságával a hatodik, innen fog előre lépni várhatóan a harmadik helyre, miután 2100-ra már 733 millió lakosa lehet.

 

Ezzel egyébként Nigériában lesz abszolút értékben a legnagyobb népességnövekedés, arányaiban azonban hiába a három és félszeres ugrás, az első tizenötbe sem férnek be. Afrikának ugyanis két teljes régiója lesz, ahol ennél is nagyobb lehet a bővülés üteme: Közép Afrikában több mint ötször annyian fognak élni nyolcvan év múlva, mint most, és a kontinens nyugati részén sem marad el ettől jelentősen a várható növekedés.

Az országok közül az abszolút rekorder az ENSZ szerint az a Niger lehet, aminek több mint 80 százaléka sivatag. Ott jelenleg picit több, mint 24 millió ember él, 2100-ban azonban az előrejelzések szerint már majdnem 165 millióan lesznek. Ráadásul korántsem ez lesz az egyetlen szaharai ország, ahol népességboom várható: Csád, Mauritánia és Mali lakossága is nagyjából a jelenlegi négyszeresére nőhet.

Európában a migráció hatása lesz a legfontosabb

A többi kontinens közül érdemi népességnövekedés csak Óceániában várható, illetve nagyjából harmadával több ember él majd vélhetően Észak Amerikában is, ahol az Egyesült Államokban 100, Kanadában 20 millió fővel ugorhat meg a lakosság száma.

 

Ázsiában és Latin-Amerikában viszont stagnálást jósolnak, míg Európa népessége az előrejelzés szerint hatodával, közel 120 millióval csökken. Itt sem lesz azonban egységes a kép:

a leggyorsabban Dél-, és Közép-Európa ürülhet ki.

A közvetlen térségünkben negyedével, Dél-Európában pedig harmadával élhetnek a jelenleginél kevesebben nyolcvan év múlva.

A legnagyobb visszaesés Albániában várható, ott a mostani bő harmadára zuhanhat a népességszám, de eltűnhet a lakosság fele Szerbiában, Moldovában, Boszniában és Bulgáriában is, a lengyelek pedig 14 millióval lesznek kevesebben. Ehhez képest az alig 30 százalékosra becsült magyarországi csökkenés nem is tűnik soknak.

Más kérdés, hogy migráció nélkül a magyar adat is alacsonyabb lenne. Az a forgatókönyv a 700 ezerrel kisebb, alig több mint 6 milliós népességszámot prognosztizál 2100-ra Magyarországra. Más kérdés, hogy európai összevetésben ez egyáltalán nem számít jelentős eltérésnek a két előrejelzés között. Németországnak például azt jósolja az ENSZ, hogy 2100-ban már csak 74 millióan lesznek, 9 millióval kevesebben, mint most, bevándorlás nélkül azonban ugyanez csak 56 millió lenne. A svédeknél pedig (ahogy többnyire eddig is) egyenesen a migráció változtatja majd meg a demográfiai trendeket. Náluk bevándorlás nélkül tizedével esne a népesség, míg a másik prognózis majdnem 30 százalékos növekedést vetít előre. A kettő között közel 4 millió fő a különbség.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat Afrika Kelet-Európa migráció népesség népességnövekedés Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.