Hírlevél feliratkozás
Váczi István
2019. december 17. 13:24 Adat

Nehéz lesz megközelítenie az új filmnek a Star Wars-rekordot

Amikor 2015-ben Az ébredő Erővel a Csillagok háborúja visszatért a mozikba, egyből meg is dőlt a Star Wars-filmek addigi rekordja, a VII. rész ugyanis 2,21 milliárd dollárt hozott.

Ez azonban csak akkor igaz, ha figyelmen kívül hagyjuk az inflációt, azaz ebben az esetben a mozijegyek árának emelkedését. Ahogy a Statista összeállításából kiderül, ezzel számolva továbbra is a legelső, 1977-ben bemutatott film számít a legsikeresebbnek. Akkor 776 milliót termelt a mozikban, ami ma 3,14 milliárd dollárnak felel meg.

Igaz, ez nem teljesen egzakt összeg. Megvan az oka ugyanis annak, hogy Hollywoodban hivatalosan nem készítenek ilyen számításokat. A legnyilvánvalóbb, hogy általában globális bevételi rangsorokról van szó, így elvileg minden országra külön kellene megállapítani a mozijegyek inflációját. Ezt persze nem teszik meg, a Statista rangsora például úgy készült, hogy az amerikai áremelkedést vetítették ki az egész világra.

 

Másrészt persze súlyosan torzít, ha egyszerűen figyelmen kívül hagyjuk az inflációt. Ezt jól mutatja a CNBC júliusi összeállítása, amely annak apropóján készült, hogy a Bosszúállók: Végjáték lett aktuális árakon minden idők legtöbbet hozó filmje. Csakhogy inflációval számolva az első tízbe sem fért be, igaz, abban az összeállításban csak az amerikai bevételekkel számoltak.

Az eredeti Star Wars (Egy új remény) a második volt ezen a listán, csak az 1939-es Elfújta a szél előzte meg, míg a harmadik az 1965-ös A muzsika hangja. Más Csillagok háborúja-film nem is került ebbe a top 10-be.

Azt nyilván nem tudni, mennyit hoz a csütörtökön debütáló új film, de valószínű, hogy megkoronázza a Disney számára különösen sikeres 2019-es évet. Idén ugyanis az első filmstúdióvá vált, amely átlépte globálisan a 10 milliárd dolláros bevételi határt, elsősorban a már említett Bosszúállók: Végjátéknak, valamint az Oroszlánkirálynak köszönhetően.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAmerikán kívül dől el Az utolsó Jedik sorsaAz Egyesült Államokban rekordközeli bevételt hozhat az új Star Wars, azon kívül viszont már nem garantált a siker.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat csillagok háborúja mozibevétel rekord Star Wars Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.