Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. szeptember 15. 12:21 Adat

Kevesebbet használjuk, mégis egyre több embernek van vezetékes telefonja

Bár az előző negyedévben kismértékben csökkent, hosszabb távon szép lassan, de folyamatosan emelkedik az egyéni fogyasztóknak bekapcsolt vezetékes telefon fővonalak száma Magyarországon. A statisztikai hivatal (KSH) napokban frissített adatai szerint az idei második negyedévben 2,77 millió ilyen volt, ami szinte hajszálpontosan százezerrel több az egy évvel korábbinál.

Mindeközben az üzleti szférában pont ellentétes folyamatok játszódnak le: a cégek folyamatosan mondják vissza az előfizetéseket. Az elmúlt 12 hónapban például majdnem ötödével csökkent a vállalatokhoz bekötött fővonalak száma. Mivel azonban üzleti ügyfélből jóval kevesebb van, a két trend nagyjából kioltja egymást, az összes vezetékes fővonal száma pedig stagnál.

 

Az egyéni ügyfeleknél tapasztalható növekedés azért is érdekes, mert a vezetékes telefonokat mindeközben egyre kevesebbet használjuk. Az idei második negyedében például a lakossági fogyasztók mindössze 119 millió hívást indítottak és 847 millió percet beszéltek telefonon, ami éves összevetésben is jelentős visszaesés, hosszabb távon pedig még szembetűnőbb hanyatlás. Más kérdés, hogy az egy fővonalra jutó átlag 42 hívás és több mint ötórányi beszélgetés egy negyedévben még mindig nem arra utal, hogy teljesen kihalóban van a vezetékes telefonálás.

 

A fővonalak egyébként természetesen internetalapúak, azaz a távközlési cégek nem elsősorban hangszolgáltatásra használják ezeket. Ennek ellenére elég látványosan próbálják a vezetékestelefon-előfizetéseket is rásózni a lakossági ügyfelekre, minden bizonnyal ez a magyarázata a folyamatos növekedésnek is *az nem derül ki egyértelműen a KSH módszertani leírásából, hogy a bekötött fővonalak mindegyikén van-e telefonszolgáltatás, de az internet-előfizetéseket teljesen külön kezelik, és ebből több is van. Azok a csomagok, amelyek az internet és tévé-előfizetés mellett vonalas telefont is tartalmaznak, esetenként olcsóbbak, de szinte biztosan nem drágábbak, mint amelyekben csak előbbi kettő van benne.

A forgalom csökkenése mellett első ránézésre elég furcsa a szolgáltatók igyekezete az előfizetések számának növelésére. Bevétel ugyanis ebből így nem igazán van, sőt ha olcsóbban adják a csomagot, akkor még ráfizetés is lehet.

A piacon azonban úgy látják, hogy továbbra is komoly igény van a vezetékes telefonra. A Magyar Telekomnál lapunknak azt mondták, hogy

„bár vannak a szolgáltatást elvétve használó ügyfelek, a helyhez kötött telefonszolgáltatás használatának igénye még mindig egy olyan tömegjelenség, amire a szolgáltatóknak kell, hogy legyen megoldása”.

Ezt erősíti, hogy a cégnek még mindig évi több 10 milliárd forintot hoz a vezetékes hangalapú szolgáltatás, sőt néhány évvel ezelőttig még több folyt be ebből, mint a szélessávú és tévé-előfizetésekből.

Más kérdés, hogy a bevételek megoszlása részben a belső elszámolási politikától is függ, hiszen egy három az egyben csomagban a szolgáltatótól függ, mennyi bevételt könyvel az egyes szolgáltatásokra. Márpedig az ügyfelek általában az otthoni szolgáltatásaikat együtt mozgatják, ezért is tartják benne a cégek a csomagokban a vezetékes telefont. A tapasztalatok szerint ugyanis ha a három az egyben csomagot ugyanannyiért adják, mint a tévé-internet kombinációt, akkor a fogyasztónak könnyen lehet az az érzete, hogy előbbi esetben több szolgáltatást kap azonos havidíjért. Még akkor is, ha nem használja a vezetékes telefont.

A Telekomnál ennek ellenére nem cél, hogy olyan ügyfeleket szerezzenek, akiknek csak papíron van vonalas telefonja. Épp ezért egy ideje már a mobillal kombinált kedvezménycsomagjukban sem feltétel az otthoni telefonszolgáltatás választása, hanem bármilyen kombinációban igénybe vehető a TV – otthoni internet – vezetékes hangszolgáltatás, ha ezek közül legalább kettőre és egy mobil szolgáltatásra előfizet az ügyfél.

Ha ez némi stratégiaváltást jelez a piacon, akkor könnyen lehet, hogy a jövőben a KSH adatai által mutatott eddig lassú növekedés megfordul, és a fővonalak száma csökkenni kezd. Különösen, hogy a vezetékes piac másik két nagy szereplője is épp most mozdul el a mobilszolgáltatások irányába. A Digi nemrégiben indította el saját mobilszolgáltatását, míg a UPC épp most olvad össze a Vodafone-nal, így a korábbinál biztosan komplexebb csomagokat tud majd kínálni.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkAz állam és a mobilhasználók is milliárdokat bukhatnak a tegnapi döntés miattMindenki arra számított, hogy a Digi frekvenciát szerez magának és szétrobbantja a magyar mobilpiacot, erre egyszerűen kivágták őket a frekvenciatenderről.

Adat fővonal Magyar Telekom vezetékes telefon Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán Torontáli Zoltán
2020. november 25. 16:56 Adat, Közélet

Semmi értelme nincs az operatív törzs járvány-előrejelzésének

Legalábbis abban a formában, ahogy hetente közlik. Ha jól csinálják, a szennyvízadat hasznos eleme lehet a járvány követésének, de amit az NNK közzétesz, nem az.

Hajdu Miklós
2020. november 25. 14:52 Adat

Visszaszorulóban a járvány a cseheknél, idehaza is lassult a vírus terjedése

Csehországon kívül egyelőre csak a járvány fékeződése érzékelhető a visegrádi régióban, bár Lengyelországban még ez is bizonytalan.

Avatar
2020. november 22. 16:10 Adat

Minél jobban él valaki, annál jobban hisz abban, hogy ezt magának köszönheti

A vagyoni helyzet, és annak hirtelen megváltozása érdekes összefüggésben van a jövedelmekkel kapcsolatos igazságérzet megváltozásával.

Fontos

Kasnyik Márton
2020. november 25. 06:56 Közélet

Saját óriáscégét hitelezheti milliárdokkal a Magyar Nemzeti Bank

Ha ez átmegy, akkor a többi cégétől is vehetné a kötvényeket a jegybank milliárdokért. Nincs határa a vad ötleteknek a monetáris politikában?

Avatar
2020. november 24. 17:09 Pénz

A covid után jön az adóemelés?

A kormánynak hamarosan napirendre kell tűznie az adósság elleni harc 2.0-t, amit valószínűleg nem lehet megúszni adóemelés nélkül.

Bucsky Péter
2020. november 24. 06:54 Közélet

Elhagyják a vállalkozók Parragh kamaráját, de a NAV-végrehajtást nem ússzák meg

Miközben a zsugorodó tagságú kamarai rendszer elnöke könnyítésekért lobbizik a cégek számára, a tartozások behajtása a válságban sem szünetel.