Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. május 26. 12:24 Adat

Nagyobb fizetéssel jár a sokszínű tudás a közgazdász szakmában

Nehéz kérdés a főiskolások és egyetemisták előtt, hogy mihez kezdjenek az alapszakos diploma megszerzése után. Az igazi probléma nem is az, hogy érdemes-e továbbtanulni, hanem inkább az, hogy melyik mesterszakot válasszák. A hallgatók ugyanis jellemzően dönthetnek az alapképzésük folytatását jelentő programok mellett, de jelentkezhetnek a BA vagy BSc diplomájuk területétől valamivel távolabb eső mesterszakokra is.

Balogh Gábor és Sipos Norbert azt vizsgálták meg a májusi Közgazdasági Szemlében megjelent cikkükben, hogy melyik választás a leginkább kifizetődő, már ami a későbbi fizetéseket, munkaerőpiaci kilátásokat illeti.

A 2012-ben és 2013-ban valamely közgazdaságtudományi mesterszakon végzettek béreiből jól látszik, hogy szakot megőrzőknél jellemzően többet kerestek a szakváltók a pályakezdés éveiben. Tehát kifizetődőnek tűnik kétféle közgazdaságtani szakterület ismereteit ötvözni, például elvégezni a gazdálkodás és menedzsment alapképzést, majd szélesíteni a látókört egy marketing mesterszakkal.

Van azonban egy érdekes harmadik csoport is, akik nem csak szakot, hanem tudományterületet is váltottak a mesterképzésükkel – például szociológus alapszakról jelentkeztek pénzügyi mesterre. Az ő esetükben már nem mutatkozik meg a sokszínű tudás bérelőnye, igaz, ebben az is szerepet játszhat, hogy ebben a csoportban a legmagasabb az állami munkahelyeken dolgozók aránya.

 

 

A kutatók megvizsgálták részletesebben is öt gazdálkodástudományi mesterszak esetében, hogy a szakváltók vagy a szakjukat megőrzők kerestek-e többet az első munkában töltött években. A pénzügy és számvitel szakosokat kivéve így is megmutatkozott a szakváltás bérhozama, sőt, akkor is stabilan kimutatható maradt, amikor figyelembe vették a végzettek nemét és életkorát. A bruttó jövedelem maximalizálásában tehát hatékony a szakváltási stratégia.

Persze nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy valóban a szélesebb körű tudásnak köszönhetően kerestek többet azok, akik többféle gazdaságtudományi szakot végeztek el. Már az sem biztos, hogy eleve azért jelentkeztek a hallgatók az alapszakjuktól eltérő mesterképzésre, mert változatossá és ezáltal versenyképesebbé akarták tenni a tanulmányaikat. Könnyen lehetséges például, hogy a diákoknak egyszerűen csak nem jött be az első szakjuk vagy arra az általános problémára válaszoltak így, hogy sok egyetemen a mesterképzéseken jórészt ismétlik az alapszakos tananyagot.

A kutatók szerint túlzás lenne állítani azt is, hogy önmagában a szakváltásnak köszönhető a többletjövedelem. A különböző képzések bérhozama erősen változó, tehát nem mindegy, hogy a hallgatók megtalálják-e a legjövedelmezőbb alap- és mesterszak-párokat. És nagy kérdés az is, hogy a közgazdasági tudományterületen kívül mennyiben állnak helyt a fentebbi megállapítások.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat egyetem felsőoktatás jövedelem közgazdaságtan pályakezdők Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Bucsky Péter
2024. április 12. 04:34 Adat, Közélet

Nem látszik, hogy ellenzéki vezetés alatt dübörögne a budapesti kerékpáros fejlesztés

A biciklizés aránya már nem nő a fővárosban, és a budapesti infrastruktúra sok összehasonlításban le van maradva, még régiós szinten is.

Debreczeni Anna
2024. április 3. 10:22 Adat, Élet

Lettországban él a legtöbb, Görögországban a legkevesebb gyermek állami gondozásban lakosságarányosan

Magyarországon a 20 463 állami gondozott gyermek 70 százaléka családoknál, 30 százaléka intézményekben élt a 2021-es adatok szerint.

Bucsky Péter
2024. április 3. 04:33 Adat, Közélet

Kozmetikázott adatokkal tupírozza fel Lázár minisztériuma az ország- és vármegyebérletek eredményeit

Megkapargattuk a sikerpropaganda felszínét, ennek nyomán a KSH jelezni fogja, hogy az új adatok nem összehasonlíthatók a korábbiakkal.

Fontos

Lukács András
2024. április 17. 04:34 Élet

A kereslet visszafogásával érdemes csökkenteni az üzemanyagárakat

A kormány olcsóbb üzemanyagot szeretne, ám az élhető jövőt az szolgálná, ha ez azért valósulna meg, mert kevesebb benzinre és gázolajra van szükség.

Avatar
2024. április 16. 04:36 Közélet

Ha fegyelem van és rend, nincs több gond az oktatással?

Mintha az lenne az oktatásirányítás meggyőződése, hogy ha valahol gondok vannak, akkor nem érdemes vizsgálni az okokat, elég a szigorítás.

Ha tíz olcsó zsemle helyett nyolc drágábbat veszünk, akkor gazdasági fordulat van, csak még nem látszik

Gyenge kereskedelmi adatokkal indult az év, amely mögött szakértő szerzőink szerint három fontos tényező állhat, és a számokban talán csak az év második felében látszik majd a kilábalás.