Hírlevél feliratkozás
Fabók Bálint
2019. február 4. 13:51 Adat

Meglepő, de úgy érezzük, hogy rengeteget javult az egészségünk

Bő tíz év alatt jelentősen megváltozott a magyarok viszonyulása a saját egészségükhöz. Sokkal egészségesebbnek gondoljuk magunkat, legalábbis jóval később kezdjük el egészségtelennek érezni magunkat az Eurostat hétfőn publikált adatai alapján. A legfrissebb, 2016-os számok szerint a magyarok 6-7 évvel érzik tovább magukat egészségesnek, mint 2005-ben.

A magyar nők várható egészséges éveinek a száma 2005-ben 54,3 év volt, és ezzel mindössze három országot előztek meg. Míg az unióban átlagosan kevesebb mint két évvel nőtt a magukat egészségesnek érző nők életkora, addig Magyarországon ez hat év volt, 60,2-re emelkedett. Bár így is el vannak maradva az uniós átlagtól (ami 64,2), felküzdötték magukat az európai középmezőny aljára. (A grafikonon kiemelhető egy-egy ország adatsora a kurzort a neve fölé mozgatva, kattintással pedig el is lehet tüntetni.)

 

A férfiaknál még látványosabb a javulás. A 2005-ös felmérés szerint a magyar férfiak átlagosan 52,2 éves korukig érezték magukat egészségesnek. Az azóta eltelt időszakban az uniós átlag szintén két évvel nőtt (63,5-re), de a magyaroké több mint hét évvel, 59,5-re. 

 

Mind a nők, mind a férfiak több régiós országot is megelőztek, és uniós szinten csak négy olyan ország van, ahol nagyobb mértékben nőtt a magukat egészségesnek érzők életkora (mindkét nemnél Németország, Svédország, Ciprus, a nőknél még Észtország, a férfiaknál pedig Finnország). 

Míg a tendenciákat érdekes lehet egymáshoz mérni, a számokat önmagukban érdemes körültekintően kezelni, mivel a felmérés résztvevőinek egészségügyi állapota önbevalláson és szubjektív értékítéleten alapul. Minden országban azt a sztenderd kérdést teszik fel, hogy az elmúlt hat hónapban korlátozták-e egészségügyi problémák a megkérdezettek mozgását. Ennek a megítélése szubjektív, eltérően gondolkodhat erről egy litván favágó és egy monacói autóversenyző-feleség, így vannak komoly tudományos korlátai a felmérésnek.

Az is ezt mutatja, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nyáron közzétett becslése jelentősen különbözik az Eurostatétől. Eszerint a magyarok jelentősen le vannak maradva az osztrákoktól az egészségesen töltött évek alapján, míg az Eurostat mostani kimutatása szerint a magyarok több évvel tovább érzik magukat egészségesnek, mint az osztrákok vagy a finnek.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkMagyarországon több ember „sportol" a munkahelyén, mint a szabadbanA napi hat percet sportoló magyarok sajátos sportolási szokásaikkal emelkednek ki az európai mezőnyből. Egyébként a kontinensen általában is egyre több a tespedő.

Ennek a valódisága amiatt is megkérőjelezhető, mert egy jóval keményebb mutató, a várható élettartam szerint a finnek és az osztrákok 5-7 évvel tovább élnek a magyaroknál. A várható élettartam alapján szintén átlagon felül nőttek a magyarok számai, de közel sem annyira kimagaslóan, mint az egészségérzetükre vonatkozó kérdésnél.

 

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Adat egészség egészségügy Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Debreczeni Anna
2024. március 28. 10:38 Adat

Nőtt a magyar nyugdíjak értéke, de így is leszakadt a lengyel és román szinttől

A hazai átlagnyugdíj 43 százalékkal ér többet, mint 2004-ben, de így is messzebb kerültünk az uniós átlagtól, egyebek mellett a román és lengyel nyugdíjak nagyon gyors növekedése miatt.

Torontáli Zoltán
2024. március 27. 17:22 Adat, Világ

Ne azt nézd az új GDP-adatokban, hogy Románia előttünk jár, van benne sokkal érdekesebb is

Már nem érdemes arról beszélni, hogy Ausztria elérhetetlen messzeségbe került, reménytelenül loholunk Csehország, Szlovénia vagy Litvánia után.

Debreczeni Anna
2024. március 27. 15:21 Adat

A románok ötöde, a horvátok és a bolgárok negyede él külföldön

A külföldön élő magyar népesség aránya 7,3 százalék volt 2020-ban, ez a legalacsonyabb a kelet-közép-európai térségben.

Fontos

Elek Péter
2024. március 27. 04:34 Pénz

Tényleg olyan fantasztikus a világ első számú sztárrészvénye?

Eddig nagyon jó és meggyőző sztori volt az Nvidia, de merész dolog azt feltételezni, hogy növekedése a következő években is töretlen marad.

G7.hu
2024. március 26. 19:00 Közélet

Új tulajdonoshoz kerül a G7

A Telex vezetői által alapított Gazdrovat Kft.-hez kerül a G7 gazdasági portál.

Pálos Máté
2024. március 26. 16:40 Adat, Élet

Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé

Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.