Hírlevél feliratkozás
Hajdu Miklós
2019. január 23. 16:30 Adat

A dolgozó magyar fiatalokat kevésbé fenyegeti a szegénység, mint sok európai sorstársukat

A munkát vállaló 18-24 évesek körében a szegénység kockázata valamivel nagyobb, mint a teljes népességben az Európai Unió egészét nézve. A szegénység kockázata az EU-ban dolgozó fiatalok 11 százalékát érintette az Eurostat frissen kiadott, 2017-re vonatkozó statisztikája szerint*Bár a statisztikai hivatal 2017-re adta ki a friss adatokat, azok valójában az országok túlnyomó részében az egy évvel korábbi helyzetet jellemzik., míg ez az arány az összes felnőtt munkavállalót nézve már csak 9,4 százalék.

Magyarország esetében azonban épp az európai tendenciák ellenkezőjét tapasztalhatjuk. A fiatal magyar dolgozók körében ugyanis a szegénységnek való kitettség rátája mindössze 6,6 százalék, ami uniós összehasonlításban egészen alacsony: ha rangsorba állítjuk a tagállamokat, Magyarország a hetedik helyre kerül.

Ezzel szemben a teljes dolgozó felnőtt népességet nézve már az uniós átlagot meghaladó 10,2 százalékos arányt rögzített az Eurostat. Ez utóbbi adattal Magyarország már egyáltalán nem szerepel olyan jól az Európai Unión belül, a tagállamokat e ráta szerint sorba rendezve a huszonegyedik helyre kerül.

 


Érdemes a térképen váltogatni a fiatalokra és az összes felnőttre vonatkozó adatok között, mert vannak meglepő eredmények. Luxemburgban például kifejezetten magas a szegénység kockázata a fiatal és az összes felnőtt dolgozó körében is, ami furcsának tűnhet, hiszen a világ egyik leggazdagabb országáról van szó.

A jelenség hátterében az áll, hogy az Eurostat az adott tagállam jövedelmi viszonyaihoz képest határozza meg a szegénységi küszöböt: ha valaki az országában mért medián jövedelem*amelynél pontosan ugyanannyian keresnek többet, mint kevesebbet 60 százalékánál kevesebbet kap, akkor őt már potenciálisan szegénynek minősíti az uniós statisztikai hivatal. Luxemburgban ráadásul a fiatalok körében kifejezetten jellemző a minimálbéres fizetés, amelynek a bruttó összege havi 2000 euró. A legrosszabb helyzetben lévő Romániában ezzel szemben 2017-ben még 300 euró körül alakult a minimálbér.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkOlyan országok is előzik Magyarországot a jövedelmi ranglistán, amelyekről nem is gondolnádHiába a bérrobbanás Magyarországon, a régiós országokban is sorra mennek el a magyarok mellett az uniós jövedelmi listán. Nyakunkon a bolgárok, zárkóznak a románok, Ausztria egyre távolabb.

Adat eu-silc Eurostat jövedelem szegénység Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Jandó Zoltán
2019. április 20. 07:58 Adat, Közélet

Kértek 170 milliárdot a magyar focira, a kormány négyszer annyit adott

Az volt a terv, hogy 2019-re a labdarúgás a költségvetés nettó befizetője lesz, azaz nem viszi, hanem hozza majd a közpénzt. Ehelyett az idén több mint 100 milliárd megy el focira.

Kasnyik Márton
2019. április 10. 19:25 Adat

Nagyon kevés kézben koncentrálódnak a magyar pénzügyi eszközök

A legvagyonosabb 1 százalék birtokolja az összes magyar kötvény és részvény túlnyomó többségét. Ez eddig nem ismert adatokból derült ki.

Kasnyik Márton
2019. április 9. 17:15 Adat

A világgazdaság lassul, a magyar gazdaság gyorsul az IMF szerint

De az utóbbi időben csúnyán mellélőttek a növekedési jóslataikkal.

Fontos

Kasnyik Márton
2019. április 19. 17:09 Világ

Trump szeretett volna bűncselekményeket elkövetni, de nem sikerült neki

Nagyon súlyos, amit Trumppal és az oroszokkal szemben megállapít a két éve várt Mueller-jelentés. Az elnök mégsem bukik bele.

Avatar
2019. április 17. 17:03 Közélet, Vállalat

A multik és a járadékszedők árnyékában élnek a magyar vállalkozások, de van remény

Egy kisebb válság közeledik, ami az államtól függő cégek és a multik meggyengítésével még jót is tehet a saját teljesítményükre alapozó magyar vállalkozásoknak.

Tóth István János
2019. április 16. 17:39 Közélet

Két példa a történelemből, ami megmutatja, miért nincs tudomány szabadság nélkül

Évszázados károkat okozhat Magyarországnak a pusztítás, amit a kormány most a kutatóhálózatoknál véghezvisz.