Hírlevél feliratkozás
Jandó Zoltán
2019. január 15. 16:36 Adat, Közélet

A BKV majdnem kétszer annyit fizet az áramért, mint te

Az összes magyar háztartás közel másfél heti áramfogyasztását fedezni lehetne azzal a villamosenergia-mennyiséggel, amit a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) 2019-ben felhasznál. A társaság erre több mint 7 milliárd forintot költ, de ez érdekes módon jóval több annál, amennyit a lakosságnak kellene fizetnie ugyanennyi áramért.

A BKV még 2018 nyarán írt ki tendert az idei villamos-energia beszerzésére, eredményt azonban csak decemberben hirdettek. A pályázaton Elmű-Émász Energiakereskedő Kft. lett a befutó, amellyel 2018 utolsó napjaiban szerződött le a BKV.

A megállapodás értelmében az energiaszolgáltató legalább 244 gigawattórányi villamos energiát biztosít az idén a fővárosi társaságnak. A végső mennyiség azonban még ezt is jelentősen meghaladja, a szerződés értelmében ugyanis felfelé 15 százalékkal el lehet térni a rögzített számtól. Ez annyira sok áram, hogy a lakosság teljes fogyasztásával is összevethető: a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adatai szerint 2018-ban a háztartások havi fogyasztása 800 és 1100 gigawattóra között volt.

A BKV által vásárolt hatalmas árammennyiség nagy része nyilván a járművek, az autó- és trolibuszok, villamosok, illetve a metrók üzemeltetéséhez van szükség, de a fővárosi cég ezen a tenderen szerezte be a különböző ingatlanjai fenntartásához szükséges villamosenergiát is. A szerződés szerint összesen 502 felhasználási helyet kell ellátnia az Elműnek.

Bár elsőre logikusnak tűnne, hogy a nagy mennyiségért az elég egyedi feltételek ellenére is komoly kedvezményeket kap a közlekedési vállalat, a lakossági árakhoz viszonyítva azonban ez egyáltalán nincs így.

A BKV 25,79 forintot fizet egy kilowattóra áramért.

 

Ez ráadásul csak az energiadíj, azaz nem tartalmazza rendszerhasználati díjakat, az áfát, a jövedéki adót és az egyéb kiegészítő díjtételeket sem, holott a lakosság esetében ezek összértéke az alap energiadíjat is meghaladja.*Magában a szerződésben csak az energiadíj szerepel, a pontos árat a szerződés mellékletei tartalmazzák, amiket viszont nem töltöttek fel az erre hívatott adatbázisba.

A közel 26 forintos árból némi kedvezményt még kaphat a BKV, de csak akkor, ha jól sikerült megbecsülni a tervezett fogyasztást. Ha közlekedési társaság tényleges felhasználása a tervezetthez képest plusz-mínusz 5 százalékos sávban marad, akkor a vállalat úgynevezett jóteljesítési prémiumra jogosult, ami kilowattóránként 1,5 forint.

Az ár azonban még így is sokkal magasabb, mint a lakossági. Az Elmű – különböző sajátosságoktól függően –14-15 forintot kér egy kilowattóraként a háztartásoktól, azaz alig több mint feleannyit, mint a BKV-tól.

Utóbbi azonban egy mesterséges ár, amit a rezsicsökkentés során jóval a piaci alatt határoztak meg törvényileg. Ráadásul a lakosságot kiszolgáló úgynevezett egyetemes szolgáltatók kifejezetten olcsón kapják a háztartásoknak továbbadott áramot az állami MVM-től. Ezzel szemben a szabadpiacon, ahol a vállalatok vásárolják a villamos energiát szerződésenként is nagyon eltérőek lehetnek a feltételek, és így az ár is, amiben a felek megegyeznek.

Adat Közélet áram bkv egyetemes szolgáltatás villamos Olvasson tovább a kategóriában

Adat

Hajdu Miklós
2019. május 24. 06:40 Adat, Közélet

A győztesekhez tartozni jó, akkor is, ha politikai táborokról van szó

Az MSZP-sek jóval boldogabbak voltak a fideszeseknél, amíg az ő pártjuk volt kormányon. 2010 óta viszont a szocialisták bizonyulnak a szomorúbb csoportnak az egyre derűsebb Fidesz-szimpatizánsokkal szemben.

Jandó Zoltán
2019. május 22. 17:53 Adat

A migránsok helyett most már az oktatástól és az egészségügytől rettegnek a magyarok

Ahol három éve még az emberek 40 százaléka félt a migrációtól, most már csak 11, az egészségüggyel viszont háromból két magyar szerint komoly gondok vannak.

Bucsky Péter
2019. május 22. 06:52 Adat, Közélet

Nem csak az önkormányzatok, de az autósok és az állam is egymás zsebéből veszik ki a pénzt a fővárosi parkolásban

Olyan parkolási rendszer működik Budapesten, amiben mindenki meglop mindenkit, és mindenki egymásra mutogat.

Fontos

Jandó Zoltán
2019. május 23. 14:42 Vállalat

Huszonhat munkással kaszált 3,6 milliárdot az állami megbízásokkal kitömött építőcég

Árbevételét megduplázta, nyereségét pedig megháromszorozta tavaly a 190 milliárdból épülő Puskás Stadion kivitelezésén is dolgozó Magyar Építő Zrt.

Váczi István
2019. május 23. 13:13 Vállalat

Vajna örökösei megütötték a főnyereményt: 12 milliárdos osztalék

Magyarország legnagyobb kaszinós cége, az öt fővárosi játékhelyet és a vegas.hu online kaszinót üzemeltető LVC Diamond 12,2 milliárd forint osztalékot fizetett.

Váczi István
2019. május 23. 06:40 Közélet

580 millióból tervezik meg, hogy Velence legyen Budapesten

Megkötötték a szerződést az Észak-Csepel és Dél-Pest megújítására vonatkozó részletes beépítési terv elkészítésére. Már-már túl szép ahhoz, hogy meg is valósuljon.